Mikrotörténelem: vívmányok és korlátok. A Hajnal István Kör Társadalomtörténeti Egyesület 1999. évi miskolci konferenciájának előadásai - Rendi társadalom - polgári társadalom 12. (Miskolc, 2003)

dokolják a főváros közmondásosán szörnyűséges lakásviszonyai is, de több reformer szerint a szegénység kérdése lakáskérdés.) Tipikusnak nevezhető az, hogy mindhárman már havi segélyt kaptak a szegényházba felvételük előtt. Tehát már a felvétel előtt sikerült őket a jó szegény kategóriájába gyömöszölni a hatóságoknak, aki munkaképtelen, önmagát ellátni nem képes, de tisztességes, elnyomorodása előtt dolgozott, és csakis testi gyengesége vagy magas kora miatt szorul a köz gondoskodására. Ami némi különbség a három életsors között az az, hogy ki honnan indult. Teréz és Hermina szinte egyforma hátrányokkal kezdték életüket. Míg a törvénytelen származás volt a teher az egyiken, addig a másikat a testi és szellemi fogyatékosság terhe nyomta. Hozzájuk képest Egerváry asszony igencsak magas polcon állt, hisz férje tisztviselő volt, rendszeres fizetéssel. Számára sokkal nagyobb társadalmi zuhanást jelenthetett a szegényház, mint a másik kettőnek. Herminát kegyelemből tartotta utolsó gazdája, Terézt pedig nem tudta befogadni a nagyobb család. Egerváryné tragédiája az volt, hogy nem volt gyermeke, vagy olyan rokona, aki vállalta volna eltartását, és úgy tűnik az akadémiai korrektorság mégsem volt annyira biztos egzisztencia, hogy abból valamiféle tartalékot lehessen felhalmozni. A kispolgári egzisztenciák még mindig törékenynek bizonyulnak a korban. Teréz és Hermina útja szinte törvényszerűen vezetett a szegényházba, Gyáni Gábor kutatásaiból tudjuk, hogy a cselédlét befejezésének szinte törvényszerű végkifejlete volt ez.

5 Összefoglalóan elmondhatjuk, hogy általában idős vagy fogyatékos, magányos (gyermektelen) személyek és főként nők kerültek a szegényházba. A foglalkozási megoszlás azt mutatja, hogy míg a férfiaknál a gyári munkások (24%) és a napszámosok (16%) vannak a legtöbben, míg a nőknél a cselédek (35%), addig a napszámosok (12%) és a háztartásbeliek (13%). A férfiaknál gyakran előforduló foglalkozás még: a cipész, szabó, zenész, míg a nőknél a mosónő, varrónő, takarítónő, gyári munkás. A három nő további sorsáról keveset tudunk. Terézt 1916-ban elmegyógyintézetbe szállítják, és ott is hal meg 1918-ban. A másik két idős asszony sorsát nem ismerjük, de nagy valószínűséggel a szegényházban haltak meg, némi ruhaneműt hagyva maguk után, melyet a további ápoltaknak osztanak szét. 5 Gyáni Gábor: Család, háztartás és városi cselédség. Bp. Magvető, 1983.