Mikrotörténelem: vívmányok és korlátok. A Hajnal István Kör Társadalomtörténeti Egyesület 1999. évi miskolci konferenciájának előadásai - Rendi társadalom - polgári társadalom 12. (Miskolc, 2003)
FARKAS JÓZSEF Az 1839/1840. évi szegedi adófőkönyv Szeged szabad királyi város tanácsa az adókivetés módját, az adómennyiség adózók közti felosztását, jogállásánál fogva saját hatáskörében szabályozta. Az adóösszeg arányos felosztásában, az adóztatás szemléletében állandó változások voltak, amelyek egyes ágazatok konjuktxirális, vagy dekonjunkturáhs állapotával álltak öszszefüggésben és szolgálták a rendszer ésszerűsítését, az igazságosabb közteherviselés elvét. Mellesleg megjegyezzük, hogy az adókivetések ezt az utóbbi elvet igyekeztek következetesen képviselni, nem voltak kivételek, nemesek, polgárok, zsellérek azonos jövedelem, vagy birtokolt javak után azonosan adóztak. A szabad királyi városok számos jövedelemforrása mellett egyik fontos bevétele a lakosság adóiból származott. Szegeden az érintetett korszakban ezt az összeget a város által szedett és továbbított királyi adóhoz arányosították. 1 forint királyi adó után annak kétharmadát vetette ki a város saját adóként, azaz 40 kr-t (1 Ft = 60 kr) ehhez adtak még 3 kr útjavítási és 1 kr hadfogadási adót. Az adókivetés úgy történt, hogy a királyi adó összegéből levonták minden adózó személy, „munkás személy" l-l Ft-os kötelező adóját. Ezek száma 1839/40-ben 6464, 1842/43-ban 7223, 1845/46-ban 7847 fő volt. Az így kapott összeget összevetették az adózók jövedelmével és az adózás tárgyát képező javaik értékével. Ez az adóztatási forma rendszeres vagyonösszeírásokat, jövedelembecslő felméréseket, nyilvántartásokat követelt meg. Az adókivetés alapult az éves jövedelmeken, ezeket pl. az iparosoknál, kereskedőknél felbecsülték és a becsült jövedelem nagysága alapján adóosztályokba sorolták őket és így vetették ki éves adóikat. Egyszerű és elfogadott forma előre tervezhető bevétellel. Az adóztatás tárgyát képező vagyontárgyak, lábasjószágok stb. adóit azok becsült értéke alapján vetették ki. 1842-ig meglehetősen bonyolult rendszert alkalmaztak: a vagyontárgyak és a jövedelmek becsült értékét, illetve mennyiségét dicába számolták át. Az adóösszeget, melyre szüksége volt a városnak, közelítették az adózók forintban becsült jövedelméhez, ületve vagyontárgyainak összmennyiségéhez. így 500 Ft-ot 1 dicában fejeztek ki és 3 Á dica után kellett 1 Ft adót fizetni. Aki egy 3000 Ft értékű vízimalommal rendelkezett - 6 dica - fizetett utána 8 Ft adót évente az 1 Ft személyi adóval együtt 9-et, ez volt a királyi
