Mikrotörténelem: vívmányok és korlátok. A Hajnal István Kör Társadalomtörténeti Egyesület 1999. évi miskolci konferenciájának előadásai - Rendi társadalom - polgári társadalom 12. (Miskolc, 2003)
kek adatai, valamint a székelyek által készített önéletírások, történeti munkák. A dolgozat első' részében azzal foglalkozom, hogy miben ragadható meg a székely közösség lényege, illetve mit tartottak erről a 17. század székelyei. A második részben a lehetséges leválási irányokat vizsgálom, a leváló elemeket illetve csoportokat, majd az ezekre a leválási tendenciákra a közösség részéről érkező válaszokat. A 15-16. század fordulóját a székely társadalom úgy érte el, mint egy rendkívül zárt entitás, a Magyar Királyság sokszínűségéhez és a különböző részeket jellemző fejlődésbeli különbségekhez képest is rendkívül archaikus egysége, társadalmi csoportja. A 16. századra is áthagyományozódott az a közös tudás, amely szerint a székely társadalomhoz tartozó úgy határozta meg saját identitását, ahogyan ezt a külvilág is tette: a székely társadalom egyúttal nemes székely társadalom is volt, a székelységhez tartozás egyet jelentett egy kollektív nemesség birtoklásával. A dolgozat keretei nem teszik lehetővé azt, hogy részletesen elemezzük, vajon mi biztosította ilyen hosszú ideig a székelység sajátosságainak megőrződését. A 17. századi változásokhoz azonban elengedhetetlen, hogy legalább nagy vonalakban megpróbáljuk felvázolni azokat a különbségeket, amelyek a székelységet megkülönböztették a hasonló típusú társadalmi csoportosulásoktól. A középkor során ugyanis a Magyar Királyság területén több hasonló funkciót betöltő társadalmi szerveződés létezett. Ilyenek voltak a jászok, a kunok, és ide sorolhatjuk a 16. században szerveződött hajdúságot is. Valamennyi közös jellemzője, hogy katonáskodó csoportok voltak, sajátos jogokkal. Amíg azonban a többiek esetében jól látható a feudális társadalomba való betagozódás folyamata, addig a székelység nagyon sokáig képes volt megőrizni sajátosságait, különleges kiváltságait és archaikusnak, vagy legalábbis egyedinek tekinthető társadalmi tagozódását. Érdekes megemlítenünk, hogy Imreh István vizsgálatai szerint, noha a székelységet a 16. századtól folyamatosan érték a hatalom részéről olyan hatások, melyek a sajátosságok mérséklésére, megszüntetésére irányultak, a székely társadalom összetétele még 1848 körül is nagyjából ugyanazokat az arányokat mutatta, rnint a 17. század legelején, azaz többé-kevésbé megőrizte egy szabad paraszti társadalom jellegzetességeit 1 . A szabad, legfőképpen pedig a paraszti társadalom kifejezés használatakor azon1 Imreh István-Pataky József, 1979.164.
