Mikrotörténelem: vívmányok és korlátok. A Hajnal István Kör Társadalomtörténeti Egyesület 1999. évi miskolci konferenciájának előadásai - Rendi társadalom - polgári társadalom 12. (Miskolc, 2003)

József jólmenő üzletére, a vő mellett az apatárs Straicher Benő keres­kedésére, aki első virilis volt már 1880-ban Bonyhádon. Egy Halász nevű bonyhádi vaskereskedőhöz adta inasnak, majd ott lett segéd, aztán Straicher Lajos pécsi vaskereskedésében folytatta. Szekszárdon, Nagyváradon, Aradon szerez még tapasztalatokat. Utóbbi városban már egy társas vállalkozásba kezd, de társa, gyakorlatlanságát ki­használva be akarta csapni, nagy nehezen sikerült Hoffer József segít­ségével kis tőkéjét kimentenie. Budapesten is szerencsét próbált. 1891-ben a bonyhádi Traiber Av. féle vas, fűszer és vegyiáru cégnél alkalmazott. Apja nyomdokaiba lépve K. imd K. vártüzérség fegy­vermestere lett. 1895-ben szerelt le, három évi szolgálat után Komá­romból. 14 Önálló cégét a millennium után alapította 1898-ban, Bony­hádon. A következő évben nősült. Marx Emmát, egy pécsváradi jó­módú malomtulajdonos család leányát vette el. Az új századot a csa­lád gyarapodása jegyében ünnepelték. Margit leányuk született 1901. január 10-én, rá egy évre Lajos, majd a következő évben Irma. Ekkor távozott az élők sorából Novotny György, szívbaj, szívvízkor vitte el. Asszonya 4 évvel később követte, súlyos cukorbeteg volt. A század­forduló a sógor Straicheréknél is három gyerek: Edit, Benő IV., Zoltán érkezése jegyében telt. Mindkét család a nagyközség főterén álló üz­letházzal rendelkezett. 15 A családfőket az üzlet foglalta le teljesen, a jómódú polgárcsaládok asszonyai a gyereknevelés és az üzlet, vala­mint a háztartás között osztották fel idejüket. Novotny Rezsőné szá­mára korán kezdődött a nap, mire bement az üzletbe, már előkészí­tette az ebédet, hogy a cselédlány megfőzhesse. A pénzt ő kezelte, mindig a kasszában ült. Fél 11-kor visszament, hogy ellenőrizze a cselédet. Mosóasszonya, kertésze is volt. Nagyon jószívű volt, gyak­ran vásárolt húst a mosónőjének. Gyakran készített piskótát, tésztát, és szétosztotta a tbc-sek között. Ez összefért mély vallásosságával is. Gyerekeivel szemben sosem volt szigorú, szeretetteljes légkörben ne­velkedtek. Polgári iskolát végzett, és szerette volna, ha lányai tanul­nak. Irma lányát a Marhauser utcai óvodába is beíratta, a kedves nő­14 Tolna vármegye adattárra. Szerk.: Zsadányi Oszkár. Haladás Nyomdarészvény­társaság , Pécs 1937. 225., Özv. Bese Ádámné, 1995.; Tolna Megyei Levéltár: A Völgységi járás Főszolgabírájának Iratai/ továbbiakban: VJF/495/1880. A bonyhádi legtöbb adót fizetők névjegyzéke. Baranya Megyei Levéltár: A Soproni Kereskedelmi és Iparkamara jelentése az 1863-67. évben. Sopron, 1867. Nyomatott Reichard Adolfnál 180. 15 Özv. Bese Ádámné, 1995. A Straicher család iratai.

Next

/
Thumbnails
Contents