Mikrotörténelem: vívmányok és korlátok. A Hajnal István Kör Társadalomtörténeti Egyesület 1999. évi miskolci konferenciájának előadásai - Rendi társadalom - polgári társadalom 12. (Miskolc, 2003)

des Moulins leányát. Ez a választási elv azonban egyáltalán nem kö­telező erejű, hiszen 1524-ben 3 gyermek is születik a családban másfél hónap leforgása alatt, 1528-ban pedig 2 gyermek egy hónapon belül, és egyik anya sem lesz a keresztanyja az ekkor keresztelt rokongye­rekeknek. Az így kialakuló komasági hálózatban szinte valamennyi csa­ládtag csupán egyetlen gyermek keresztszülője. Ez szintén utalhat a keresztszülő és keresztgyermek bensőségesebb kapcsolatára. Mivel a napló csak egy tizenkét évnyi szeletet hasít ki a Versoris család életé­ből, Jean, Guilleaume, Étiennette húguk és maga Nicolas például ez alatt az idő alatt egyáltalán nem kapnak keresztszülői szerepet: ők valószínűleg már korábban részesültek ebben a tisztességben, és így a családi ciklus eme későbbi szakaszában született gyermekeket inkább házastársaik, majd az évtized második felében gyermekeik tartják a keresztvíz alá. A naplóban találkozunk egy személlyel, akit Versoris komájaként (mon compere) említ, 30 tehát naplóírónknak már valóban volt keresztgyermeke. Az általánosnak mondható kizárólagosság (egy embernek egy keresztgyermeke lehet) alól kivételt egy személy (vagy kettő) jelent: Gilles des Moulins biztosan, őt feltételezhető nagy tekintélye miatt kérhették fel több, összesen három alkalommal ke­resztapának. A másik személy, aki két, a családban született gyer­meknek lett a keresztanyja, ráadásul ugyanabban az évben, a fent már említett Claude Versoris. 31 A keresztszülő kiválasztásában nyilvánvalóan szerepet játszott a személyes rokonszenv vagy éppen ellenszenv is, ezt a tényezőt azon­ban a forrásadottságok miatt még utalás szintjén sem tudjuk számí­tásba venni. Az is lehetséges, hogy egyszer csak elfogytak a családon belül a keresztszülőnek alkalmas és még szabad személyek: ilyenkor folyamodhattak az ismétléshez vagy egy külső, rokonságon kívüli személy felkéréséhez. A naplóból kiderül, hogy Martin Barjelone (aki Guilleaume Versoris harmadik feleségének, Loise Barjelone-nak ro­kona, esetleg testvére) három másik férfival, köztük Antoine Bouc­hart-ral egyszerre lett tanácsos a kerületben (conseiller au bailliage) 1523-ban, két héttel Guilleaume Versoris és Loise Barjelone esküvője után. A pár 1524-ben született gyermekének ez az Antoine Bouchart 30 Versoris, 101. Nicolas Fourmentin 1523-ban halt meg. 31 Claude Versorisról csak az egyik esetben tünteti fel a naplóíró, hogy Guilleau­me Versoris lányáról van szó. Lehetséges, hogy a másik esetben egy másik testvér (pl. Jean) hasonló nevű gyermeke a keresztanya.

Next

/
Thumbnails
Contents