Mikrotörténelem: vívmányok és korlátok. A Hajnal István Kör Társadalomtörténeti Egyesület 1999. évi miskolci konferenciájának előadásai - Rendi társadalom - polgári társadalom 12. (Miskolc, 2003)

HUDI JÓZSEF Egy veszprémi kispolgár a reformkorban. Francsics Károly borbélylegény emlékiratai A pápai nemes-iparos családból származó Francsics Károly em­lékiratai nem ismeretlenek a magyar olvasóközönség előtt. Feljegyzé­seiből először - nevének említése nélkül - 1902-ben és 1903-ban a veszprémi helyi sajtóban jelentek meg részletek. Később, 1948-ban a Bakony-Balatoni Kalendáriumban 1848-as naplójából Nagy László közölt válogatást. 1 Vörös Károly az 1960-as években Francsics inas- és legényéleté­nek egyes állomásaira vonatkozó memoár-részleteket több dunántúli folyóiratban és évkönyvben (Arrabona, Vasi Szemle, Veszprém Me­gyei Múzeumi Közlemények) is közzétette. 2 A következő évtizedben Francsics terjedelmes emlékiratának mintegy egyhatodát tartalmazó válogatást is közzétett. A Kis kamo­rámban gyertyát gyújték címmel megjelent válogatás rnindmáig a legteljesebb, nagyközönségnek szánt Francsics-szövegkiadás. A kötet kiadásának előkészítésekor Vörös Károly még abban a helyzetben volt, hogy nem ismerte a hét kötetes életmű talán legfon­tosabb kötetét, amely Francsics 1827-1849 közötti memoárjait tartal­mazza. 3 Jelen tanulmány az eddig ismeretlen kézirat alapján szeremé bemutatni a veszprémi kispolgár életvüágának néhány sajátosságát. 4 I. író és műve Francsics Károly ma már a helyileg ismert írók közé tartozik. Rövid életrajza a Veszprém Megyei Életrajzi Lexikonban olvasható. 5 Pápán 1 Francsics Károly: Kis kamorámban gyertyát gyújték. Magvető Könyvkiadó, Bp. 1973. Vörös Károly utószava, 475. 2 Ezek bibliográfiai adatait közli uo. 476. 3 A kötet másolatát Schildmayer Ferenc balatonalmádi helytörténész, szakmérnök bocsátotta rendelkezésemre, melyért ezúton is köszönetemet fejezem ki. A kézirat az Ausztriában élő Pongrácz-leszármazottaktól került elő. Egy másolati példánya segítsé­gemmel a veszprémi Laczkó Dezső Múzeumba került, amely alapjául szolgált az 1848-as kiállításnak. A kiállítás katalógusában Tóth Péter történész-muzeológus Francsics kézirata alapján közli Veszprém mezőváros 1848-1849. évi történeti kronológiáját. Tóth Péter (szerk.): Hisz ez a mi ünnepünk hazáért szabadságéti Laczkó Dezső Múzeum, Veszprém, 1998. 8-20. A kézirat teljes szövegét 2000-ben önálló kötetben szeretném megjelentetni. 4 A kéziratból már egy részközlés megjelent. Vö. Hudi József: Francsics Károly 1848. évi naplójából. Comitatus VIII. (1998). 4. sz. 53-57. 5 Veszprém Megyei Életrajzi Lexikon (fó'szerk. Varga Béla) Veszprém, 1998.170.

Next

/
Thumbnails
Contents