Mikrotörténelem: vívmányok és korlátok. A Hajnal István Kör Társadalomtörténeti Egyesület 1999. évi miskolci konferenciájának előadásai - Rendi társadalom - polgári társadalom 12. (Miskolc, 2003)
tartása azonban azért lehet jelentősége a szempontunkból, mert az egyébként értelmezhetetlennek - tűnő váratlan elutazások ilyenformán a menekülésnek, a félrehúzódásnak a kísérleteiként tűnhetnek föl, ráadásul Lisznyainak az 1850-es években olyannyira irodalminak tűnő életformája ennek a fényében a politikai retorziók lehetőségének a kikerüléseként is felfogható. Ami viszont a feladatot igazán speciálissá teszi, s ami miatt nem közömbös az, hogy Lisznyai esetében a kiindulás mégiscsak irodalomtörténeti: a szerencsésen fönnmaradt, igen vegyes tartalmú írói hagyatékból kell társadalomtörténeti következtések levonására alkalmas adatokat kiszűrni. Ez olykor igen aprócska mozzanatok értelmezését kívánja meg. Hogy példát is mondjak: vannak itt olyan vers- vagy levélkéziratok az 1850-es évekből, amelyek fogalmazványpapírján ott látható - szép dombornyomással - a Lisznyai-család címere. Mivel azonban olyan változatban, amely félkörívben a Lisznyai Damó Kálmán nevet is tartalmazza, világos, hogy itt kifejezetten a költő személyes címerhasználatáról van szó: minden bizonnyal saját maga számára nyomattatott ilyen kéziratpapírt. Semmi egyéb támpontunk nem lehet ennek a gesztusnak a datálásához, mint az adott papírra írott levél dátuma - már természetesen, ha van ilyen dátum. Az OSzK Kézirattárában fönnmaradt azonban olyan, 1848-as levél is, amelyen rajtamaradt a viaszpecsét és kivehető a pecsétnyomó 16 : s így teljesen nyilvánvaló, hogy a levélpapírra, később, Lisznyai saját pecsétnyomóját tette rá. Ez a pecsét tehát már 1848-ban is használatban volt, s ezek után bukkant föl a címeres papírokon. Mindez erősen összefüggni látszik Lisznyai nemesi tudatával, amelynek intenzitására egyébként nem nagyon tudunk következtetni - igaz, azt éppen a korábban már körvonalazott családtörténeti adatokból tudhatjuk, hogy a család 16. századi eredetű székely kiváltsággal rendelkezett, és a nemesség Nógrád megyei kihirdetésére csak viszonylag későn, 1768-ban került sor. Az életrajz különböző szintekről származó elemei láthatólag olyan pontokon is lehetővé teszik az egymásra vonatkoztatást, ahol egyébként más eligazítás nem adódna. Ez olyan módszertani tanulság, amelynek érdemes figyelmet szentelni: a mikrotörténetnek mint léptéknek a szem előtt tartása képes lehet sok, törmelékesnek látszó adat értelemösszefüggését megadni - még akkor is, ha itt nélkülöznünk kell azokat a szép és kerek narratív forrásokat, 16 Lisznyai Kálmán Abonyi Lajoshoz (OSzK Kt Fond 1/97).
