Oláh Tamás: Kossuth Lajos és Zemplén vármegye. Forráskiadvány (Miskolc, 2002)

jelölt kincstári hivatalokba átszolgáltatják és melyek azokat viszont a pesti kincstári arany- és ezüstváltóhivatalokhoz által küldik, hol az ajánlatok értéke árjegyzék szerint meghatározván kisebb öszvegekről az ideiglenes nyugtatványok, nagyobbakról pedig az ajánlók kívánata szerinti kincstár-utalványok felkészíttetnek és a beküldő kincstári hivatalok útján az illető törvényhatósági küldöttségekhez kézhezszolgáltatás végett elküldetnek. Ezek végett az illető kincstári hivatalok nyugtatványokkal és rovatos jegyzékek­kel, valamint szintúgy utasításokkal is elláttatnak. A törvényhatóságokhoz pedig a rovatos jegyzékek szintúgy számosabb példányban megküldetnek. Ha a fent kijelölt kincstári hivatalok valamely vidékre nézve távolságok miatt al­kalmatlanul feküdnének, az átadás bármely más sóhivatalnál is megtörténhetik, erről azonban a pénzügyi minisztérium előre hivatalosan értesítendő, valamint szinte az ajánlatgyűjtésnek sikeréről kéthetenként úgy nekem, mint a 344 belügyminiszternek minden küldöttségek részéről hivatalos tudósítás teendő. Budapesten a kincstárutalványok készpénzzeli megvétele egyenesen a főpénztár­ban, az arany- és ezüstadás pedig a pesti arany- és ezüstváltóhivatalban (fürdő-utcza, Tüköri-házban) is történhetik, mindkét helyütt kisebb összegek ideiglenes nyugtatvá­nyok melletti átvétele is eszközöltetvén. 9-er. A pénzügyi minisztériumnál külön országos hitelkönyv nyittatik, melyben a hitelezések maradandó emlékül, valamint annak bizonyítványául is, hogy a státus ezen hazafiúi kölcsönöket a kötelezett időben, miként fizette ki név és nevezet szerint beje­gyeztetnek és az egész munkálat folyama ezen hitelkönyvből időnként a közönség köztudomására hozatik. A törvényhatóságok ezen rendelet buzgó teljesítésére utasíttatnak, a haza minden egyes polgára pedig segédkéz nyújtásra felhivatik. Kelt Budán, május 24-kén 1848. Kossuth Lajos s. k. Pénzügyminister. Nyomatta S. Patakon Nádaskay András. 862. Ezen miniszteri rendelet a mellékelt rovatos táblákkal együtt az e f. évi május 24 ki 541. sz. a. határozat nyomán, a belügyminiszteri f. évi május 19 ki 1497. sz. a. rende­let következtében a honpolgárok által a haza oltárára teendő ajánlatok és adakozások gyűjtése végett kerületenként köröztetvén és köztudomásra juttatván 345 a megye min­den egyes polgárát segédkezek nyújtására hívják fel és a rendelet pontjai a legbuzgób­ban teljesítvén azt, a meghagyottakhoz képest eszközlésbe venni nemcsak siessenek, de sikeresíteni hazafiúi legfőbb tisztöknek, sőt dicsőségöknek tartsák. Jegyzetté és kiadta Főjegyző Lehoczky László Hátirat: 862/848. kincstári utalványok (valószínűleg az iratok rendezése során, már a XX. században készült feljegyzés). 862. számra. Első alispánnak. 344 A nyomtatványban a „mint a" kifejezést kétszer szedték a nyomdászok. 345 Ugyanaz a bizottmány - Barkóczy Imre elnökletével - foglalkozott az államkölcsön begyűjtésével, mint a honvédség javára szánt adományok gyűjtésével. Lásd a következő forrásokat.

Next

/
Thumbnails
Contents