Miskolc az ezredfordulón (Miskolc, 2002)
I. A mai városépítészet és a város jövőképe - Kelemen István—Molnár Attila—Nagy Ágnes—Szőke László: Miskolc városépítési koncepciója és a jövőkép alakításának stratégiája
Pozsony— Kassa—Ukrajna autópálya, valamint az M3 autópálya (két egymással párhuzamos K-Ny-i eurofolyosó) E—D irányú összekapcsolását. Ezért Miskolcnak alapvető érdeke, hogy az M30 mielőbb megépüljön, annak hiányában ugyanis nem tud bekapcsolódni a nemzetközi (de még a hazai) vérkeringésbe sem. Önkormányzad feladat Miskolc eurorégiós lehetőségeinek felmérése, az együttműködés programjának tartalmi kidolgozása és ütemezése. A feladat elvégzésére felelős személyt (munkabizottságot) kell kinevezni. A város vezetésének kezdeményeznie kell a résztvevő országokkal/régiókkal/városokkal való mielőbbi kapcsolatfelvételt a helyzet tisztázására ill. értékelésére, az érdekek és lehetőségek összehangolására. A Miskolc—Kassa várospár kapcsolat tartalmának és az együttműködés formáinak kidolgozása: A nehézipar szerepvesztése után a gazdasági és kulturális együttműködések lehetőségeinek felmérése, tartalmának és kereteinek rögzítése sürgetővé vált. A két regionális központ együttdolgozásának mielőbbi megindítása azért (is) fontos, hogy az országhatárok szimbolikussá válásával ne a két város egymás ellen ható rivalizálása, hanem a — minkét országban viszonylag kedveződen helyzetű — térség érdekében az egymást támogató, kiegészítő együttdolgozás váljon jellemzővé. Kassa gazdasági potenciálja Pozsony— Kassa—Lvov autópálya kiépülésével várhatóan növekedni fog, ezért Miskolc létérdeke, hogy a fizikai (M30) és tartalmi kapcsolatokat is erősítse. Jelentős mértékben (város)politikai ill. politikai döntéseket igénylő kérdés, ezért a két város vezetőinek kapcsolatteremtése, a kapcsolatok rendszeressé/folyamatossá tétele, konszenzus kialakítása elengedhetetlen. A kapcsolatok szorosabbá tételét nehezíti, hogy a fent említett eurorégióban lengyel-szlovák ill. ukrán-magyar együttműködési megállapodások már létrejöttek, szlovákmagyar azonban még nem: a szlovák önkormányzatok egyelőre csak társult tagként működnek közre. Önkormányzati feladat a kapcsolatfelvétel Kassa város vezetőivel, a szándékok összeegyeztetése, a lehetőségek tisztázása. A civil kapcsolatok erősítésének elősegítése egyesületek-alapítványok kapcsolatteremtésének segítésével, kétoldalú (szlovák/ Kassa—magyar/Miskolc) kulturális, kereskedelmi, gazdasági és sportesemények kezdeményezése, intézmények-iskolák közötti közvetlen kapcsolatok kialakításához segítségnyújtás, stb. Fontos az M30 mielőbbi megépítésért lobbizni, esélyes lehet e célból a tervezett út határon átnyúló együttműködést és nemzetközi kapcsolatokat erősítő szerepének hangsúlyozásával EU alapokból forrásokat szerezni. Az Észak-magyarországi régión belül a társközpontokkal való munkamegosztás ill. együttműködés definiálása, a felsőoktatási, szellemi és egészségügyi központ szerep erősítéséhez szükséges részprogramok kidolgozása.