Miskolc az ezredfordulón (Miskolc, 2002)

I. A mai városépítészet és a város jövőképe - Kelemen István—Molnár Attila—Nagy Ágnes—Szőke László: Miskolc városépítési koncepciója és a jövőkép alakításának stratégiája

A társadalmi integráció erősítése és a felzárkóztatás elősegítése (leírása a 2001—2003. évek fejlesztési programjában 3.11 és 3.13 pontok alatt, 93. és 97. old.) A területi szegregáció megállítása a nyomortelepek felszámolásával és önkormányzati szociális lakásprogram indításával: A társadalmi szegregáció megállításához az előző két pontban meghatá­rozott tennivalók (célzott, felzárkóztató oktatási programok beindítása, a tudásszint növelésével a munkaerőpiacon való érvényesüléshez való hozzá­segítés, a kisebbségek gazdasági aktivitásának fokozása) alapvetően szüksé­gesek, de nem elégségesek. Fontos azokkal egyidejűleg az életkörülmények, ezen belül kiemelten a lakáskörülmények javítása és a leszakadó rétegek tér­beli elszigeteltségének, elkülönülésének, a társadalmi problémák területi koncentrálódásának csökkentése. Ehhez a nyomortelepek felszámolása elen­gedheteden. Megvizsgálandó, hogy mely lepusztult kolóniák/lakóterületek alkalmasak még a rehabilitációra, melyek azok, amelyek bontásra érettek. Ugyancsak kérdés, hogy a lebontásra kerülők helyben újjáépíthetők-e (Szon­di-telep), vagy a terület más funkcióra való használata kedvezőbb-e a vá­rosnak (Béke-telep). Szociális lakásgazdálkodási-lakásépítési programot kell kidolgozni a lebontásra kerülő nyomortelepek megszűnő lakásszámának pódására. Ez nem jelent feltétlenül ilyen volumenű új építést, megvizsgálan­dó a meglévő lakásállományban való elhelyezés lehetősége is ill. a csökkenő népességszám következtében felszabaduló lakásállomány egy részének ön­kormányzati megvásárlása és szociális lakásként való hasznosítása. A szociá­lis lakásgazdálkodási koncepció részét kell képezze annak a támogatási rend­szernek a kidolgozása is, amely a leszakadó népesség egy részének önerős lakásépítési lehetőségeit lenne hivatott kiemelten segíteni és ezáltal reálissá tenni (valószínűsíthető, hogy hosszú távon a városnak a támogatási rendszer és nem a lakáshoz juttatás lehet a kedvezőbb megoldás). Önkormányzati feladat a nyomortelepekkel kapcsolatos bontási/rehabilitálási programok részletes kidolgozása, ütemezése, az ezzel kapcsolatos döntések meghozatala és a szociális lakásgazdálkodási program összeállítása (a komplex városi la­kásgazdálkodási program részeként), valamint a támogatási rendszerek ki­munkálása. Mindezen - jelentős anyagi igénnyel járó - programok pénzügyi hátterének biztosításához külön gazdasági terv készítendő a megpályázható hazai és EU felzárkóztatási alapok figyelembe vételével. Alprogram: Demográfiai helyzet- és struktúrajavító programok Az elvándorlás fékezése, megállítása: Miskolc üz év alatt bekövetkezett 15%-os népességcsökkenése komoly figyelmeztető jel. A kedvezőtlen folyamatok fékezése, stabil népesség meg-

Next

/
Thumbnails
Contents