Miskolc az ezredfordulón (Miskolc, 2002)
II. Miskolc esemény- és hírtár (Válogatás a helyi- és országos sajtóból)
rencia megrendezésére. A konferenciasorozat védnöke Dr. Stumpf István miniszter volt. A konferencia nyitó napján Dr. Répássy Róbert, a B.-A.-2. Megyei Közgyűlés elnökhelyettese köszöntötte a megjelenteket, majd plenáris előadások következtek. A konferencia levezető elnöki tisztét Dr. Pankucsi Márta, a Miskolci Egyetem Szociológia Tanszékének tanszékvezetője töltötte be." (É.-M.) Június 1. A Deszkatemplomban Cathrine Dagois (ének) és Edgan Teufal (orgona) hangversenye a% Alliance Française szervezésében. Június 4. A Diósgyőri várban Pünkösdi Ifjúsági Találkozó. Június 6. Rendhagyó történelemóra a várban. ,,A Diósgyőri várban rendezett Millenniumi Sokadalom első délelőttjének rendhagyó történelemóráira 250 gyereket vártak a szervezők. Tanulmányi kirándulásukon bejárhatták a várat a „pincétől a padlásig", s fokozta az élményt, hogy az egyes helyeken korabeli ruhába öltözött fiataloktól kaptak izgalmas történelmi tájékoztatást. A Déryné-házzal szemben felépített Nag) 7 Lajos korabeli városkában megtudhatták, hogy a mézeskalácsok mély barna színét a fűszerek, a méz, meg a jó házitojás adja. Beavattattak a kosárfonás, a bőrmívesség, a fafaragás rejtelmeibe, próbálkozhattak a korongozással, s lőhettek egyet íjjal. Közben pedig láthatták a Szinvavölgyi Táncegyüttes előadását, s meghallgathatták Huzella Péter Mi kerül a vászonra? című műsorának „premierjét"." (E. M.) Június 9. Fényi-távcső a Fényiseknek. „Tudománytörténeti ritkaságnak számító műszerrel gazdagodott a miskolci Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium — alapítványi kerti ünnepély keretében — Kobold Tamás polgármester átadta P. Forrai Tamás igazgatónak a világhírű magyar jezsuita csillagász, Fényi Gyula egykori csillagászati távcsövét. A mintegy kétszáz éves, felújított műszer a gimnázium kis, kupolás bejárati előterében kapott helyet. A diákok és az szülők az iskola „csillagvizsgálójának" falán elhelyezett ismertetőből megtudhatták, ki is volt Fényi Gyula csillagász, akinek a neve és tudományos munkássága az 1999. évi napfogyatkozás kapcsán lett újra ismertté. Fényi Gyula volt ugyanis a századfordulón az a csillagász, aki először írta le tudományos megfigyelései alapján, a Nap felszínén lévő kitöréseket. Az 1845. január 8-án Sopronban született tudós