Miskolc az ezredfordulón (Miskolc, 2002)
II. Miskolc esemény- és hírtár (Válogatás a helyi- és országos sajtóból)
Április 27. Tető alá kerül. „Látványosan kezdődött meg a miskolci Erzsébet-fürdő felújítása. Elsőként az épület tetőszerkezetét emelték le. A rekonstrukció három ütemben fog végbemenni. Idén a gyógyászati résszel végeznek. A második ütemben készül el a látványfürdő, a harmadikban pedig a szállodai projektet valósítják meg." (D. H.) Májusi. alkotó, dolgozó ember ünnepe..." Teltházas majálisok. Vissza kell adni a családban véglett munka becsületét. „Az időjárás kegyeibe fogadta mindazokat, akik a szabadtéri majálisozást választották ünnepi programként. A szervezők, a megyeszékhelyen és vidéken sokszínű kulturális műsorral gondoskodtak a jó hangulatról. Kobold Tamás, Miskolc polgármestere mondott köszöntő beszédet. Kiemelte, hogy május első napja egyrészt az újjászülető természet, másrészt a munka, egészen pontosan az alkotó, értékteremtő ember ünnepe. Ezen a napon nem a munkát, hanem igazából a munkást ünnepeljük, köszöntjük. Ezzel adunk lehetőséget magunknak, hogy évente legalább egyszer felfigyelünk a mellettünk élőre, és megköszönjük a munkáját." (D. H.) Május 8. Jókai emléktábla. „Legnagyobb írónknak, Jókai Mórnak és a nemzet színésznőjének, Laborfalvi Rózának állít emléket az a Termoment Kft. miskolci székházának homlokzatán elhelyezett emléktábla, amelyet Kobold Tamás polgármester és dr. Csiba Gábor a terület önkormányzati képviselője leplezett le." (D. H.)