Miskolc az ezredfordulón (Miskolc, 2002)

II. Miskolc esemény- és hírtár (Válogatás a helyi- és országos sajtóból)

ra alkalmas mozi kapott helyet. A három épületegyüttes­ből álló komplexumban több mint 500 autó parkolása biztosított." (D. H.) Június 11. A Kánai Művelődési Központban at^I. Pünkösdölő Népdalfeszti­vál gálaműsora. Június 14. Könyvtáravató a Fráterban. „Új 14 ezer kötetes könyvtárat avattak Miskolcon, a Fráter György Katolikus Gimnázi­umban. A tavaly átadott épületszárnyban, az aula föld­szintjén alakították ki a 120 négyzetméteres alapterületű, galériás bibliotékát, amelynek állományát 20 ezer kötetig lehet bővíteni. (D. H.). Június 15—21. Az avasi műemlék templomban I. Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Orgonásnapok. Június 15—30. Szjnházfesztivál-város. „A szervezők-rendezők gondoltak az utánpódásra is: 18-án a Budapest Bábszínház mutatja be A varázs fuvolát, 22-én a Stúdió „K" Színház A császár új ruháját, 23-án a Debreceni Vojtina Bábszínház a Ken­dzsebáj menyegzőjét, 24-én a Kolibri Színház a Bors né­nit és a Kukacmatyit. A határon túli társulatokat a Te­mesvári Csiky Gergely Színház, az Újvidéki Magyar Szín­ház, a Kassai Thália Színház, a Beregszászi Illyés Gyula Színház, a Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház képvi­seli, valamint Németországból M. Szabó Ildikó „egysze­mélyes Társulata." (D. H.)

Next

/
Thumbnails
Contents