Miskolc az ezredfordulón (Miskolc, 2002)
II. Miskolc esemény- és hírtár (Válogatás a helyi- és országos sajtóból)
vezet kapta meg azért, hogy ott életre hívhassák a Diósgyőri Kézműves Alkotóházat. A Mandorla Közművelődési Egyesület, valamint Miskolc Város és Borsod-AbaújZemplén Megye Népművészeti Egyesülete azóta már el is készítette a terveket, így hamarosan sor kerülhet az engedélyezési eljárásra is." (D. H.) Április 12. Épül a népkerti jégpálya. „A miskolciak és környékbeliek által kedvelt népkerti l-es jelzésű jégpálya teljes rekonstrukcióját március 20-án kezdte el a kivitelezési pályázaton nyertes szegedi Ferroép Kft. Napjainkra már látványos változásokat tapasztalnak az arra járók."(D. H.) Mária-szobor: Költöztetés felújítás után. „Restaurálták a tervek szerint és áthelyezik Miskolc egyik legrégibb köztéri alkotását, a fogadalmi Mária-szobrot."(E. M.) Megújul a Kálvária-domb. „Elkészült a Kálvária-domboldal rekonstrukciós terve — tájékoztat dr. Berkes László plébános úr —, az egységes terület 105 kataszteri hold. A megye visszaadta az egyházközségnek azt a területet, amely korábban is hozzánk tartozott. A domboldal aljában szovjet hősi temető található és azok az építmények, a Kálváriakápolna, a Golgota-stációk és a Losonczy-kripta, amelyeket meg kell menteni a végső pusztulástól." (D. H.) Április 13. Avas Szálló sorsáról tanácskoztak. „Edőcs József, a Miskolci Ingadangazdálkodási Rt. igazgatója: - A tárgyalásokban egy cél vezérel bennünket: mielőbb megújulva lássuk az Avas Szállót. Móricz Tibor, a tulajdonos cég új ügyvezető igazgatója: A cég hamarosan kiír egy hasznosítási pályázatot, kizárólag helyi tervezők számára, a teljes felújításra." (É. M.) Április 14. Új kiadványok Miskolcról. „Három új kiadványt mutatott be tegnap a városházán Kobold Tamás, Miskolc polgármestere a sajtó képviselőinek. Megjelent a Miskolc című album, a Védett épületek Miskolcon címet viselő kiadvány, valamint a Miskolc város helyi jelentőségű védett természeti értékeiről készült könyv." (D. H.) Április 17. Felújítják a martintelepi felüljárókat. „A munkára a megyei közútkezelő Kft. adott megbízást. Előbb a járdát és a szalagkorlátot hozzák rendbe, majd az aszfaltszőnyeget. Május végére készülnek el, addig torlódás várható a forgalomban ezen a miskolci környéken." (E. M.)