Hőgye István: Zempléni históriák (Miskolc, 2002)

I. rész A honfoglalástól 1848-ig

Az újonnan építkezők egy álló éven át, a Földesúri engedelem ki­szolgáltatásának idejétől a ház felépítésének befejezéséig a rendsze­rint való taxától mentesek, adót azonban szoktak fizetni 1 forint 50 dénárt. A városon kívül lévő borházakból, pincéktől a házhely aránya és becse szerint fizetik a hányadot. Ezt beszedni a Főbíró kötelessége. O maga minden tehertől mentes, az urasági kerülők, másképpen székelyek mint ilyenek, szintén nem fizetnek. Jobbágy örökösök eb­ben a városban csekély számban vannak. A mezővárosnak lakói évenként a következő szolgálatokat végezték: Az Olaszi mezőkön 38 holdat vetettek, és 80 köböl zabot boronáltak. Tartoztak a pataki ré­ten 25 boglya szénát kaszálni, és az uradalom számára befuvarozni. Azon felül minden jobbágy két szekér szénát tartozott kaszálni a Halászó réten, és boglyába rakni.... Karácsonynap táján minden igavonóval bíró jobbágy a várba egy szekér tűzifát, azonkívül heti közmunkában tűzifát szokott fuvaroz­ni. A mi Urunkban Jézus Krisztusnak születésnapján, húsvétkor és pünkösdkor szolgáltattak 50 kenyeret, 40 tyúkot, 12 kappant, 12 ludat, 50 tojást, 8 bárányt, 2 húsvéti és pünkösdi őzsutát... Ennek a mezővárosnak felső részében a szőlők alatt, a Hecskén van az urasági két emeletes ház, melyben most ideiglenesen Antóny István urasági helyettes ügyvédlő szállásol a felső emeleten, az alsó részben pedig az urasági vincellér lakik. Ott van a borház, amelyben bor dézsmáláskor a tizedet vagy az ötödöt helyezik el az uradalom számára. A sörnevelő ház ugyanott a pálinkaégető házzal zsidónak van bérbeadva 550 magyar forintért. A Ronyva folyó mellett lévő urasági korcsma állással együtt ki van adva bérbe 720 magyar forin­tért, a vámoshíd vásári jövedelmével és az ászokvámmal együtt. A Hartay malom a Ronyva folyón, melynek jövedelme nyolcad részben a Főméltóságú Herceget illeti, most bérbe van adva ifj. Kossuth And­rás Úrnak, a Tekintetes Uradalom rendszerint való ügyészének 30 magyar forintért. A másik malom a Bíró malma nevezetű, melynek jövedelmét régtől a főbíró szedi. Urasági mészárszék van kettő, egyik 30 magyar forintért és 25 font olvasztott faggyúért van bérbeadva, a másik 15 forintért és 25 font faggyú gyertyáért ... Urasági szőlők: Orénus, Boglyoska, Váralja, Dörzsik, amelyeket most urasági költségen napszámosok művelnek. A mezővárosnak szőlőtermő hegyei: Káté, Bári-hegy, Magoshegy, Szárhegy, Boglyoska, Várhegy, Sátorhegy, Köveshegy, Feketehegy,

Next

/
Thumbnails
Contents