Hőgye István: Zempléni históriák (Miskolc, 2002)

I. rész A honfoglalástól 1848-ig

álló aszúszőlőt. Azt is tudja, hogy máskor a lengyel 15 puttón aszú­szőlőt vett, Balogh György udvarbírótól hallotta a Tanú, hogy Szán­tóról másfél hordó aszúszőlőt hozott. Emellett tudja bizonyosan azt is, hogy némely becsületes, Miskolc tájékán lakozó emberek egyike Szendrei, másiknak nevét nem tudja, szekérrel egynehány hordó miskolci hegyeken termett aszúszőlőket, és másfél átalag essentiát Tállya városába behoztak volna. A Tanú a behozott miskolci szőlők­nek és essentiának megkóstolására jóllehet Téglásy Uram pincéjébe (minthogy ott voltak letéve) el is ment, de hogy miskolciaknak lenni érzette, sem az aszúszőlőt, sem pedig az essentiát megvenni nem merészlette. Sok üdő múlva újra azon miskolci emberek a Tanút megkeresvén, maguktól hallotta, hogy azon behozott aszúkat Borne­missza Antal Uramnak, és az másfél átalag essentiát Günther Uram­nak adták el. Harmadik Tanú Bálás János, 32 éves tállyai lakos: Tudja bizo­nyosan, hogy az elmúlt szüreti alkalmatossággal Vidernyiczky Já­nosnak Alföldi János nevű, Monokon lakozó mostoha fia Monokról 20 puttón aszúszőlőt tállya városába éjszakának idején szekéren beho­zott, mely aszúszőlőt Lőcse városában lakozó Günther Uramnak, és a Mészáros Mátyás házánál Dersimonovics lengyelnek 15 puttonnal eladta, puttononként 7 vonás forintért. Negyedik Tanú Spisák János felesége, Tóth Mária 38 éves tály­lyai lakos vallja, hogy Eperjesi Krausz nevű becsületes ember tavalyi szüretkor e Tanúnál szállván, egytől is, mástól is sok aszúszőlőt beszedett, úgy Bálás Jánostól is 3 puttonnal vett, melyet bornak csi­nálván, és hegyaljai borokat reája forgatván, üdővel nagy változását és elromlását borainak midőn tapasztalta volna, következett és kö­vetkezendő kárain megbúsulván, és magát helyaljai aszúszőlő gya­nánt vidéki aszúszőlővel megcsalattatottnak lenni észrevévén, keser­vesen megkönnyezte magát. Nemrégiben is írt e Tanú urának levelet, melyben írja, hogy soha el nem adhatja azon borokat, kár nélkül, úgy megromlottak. Ötödik Tanú Alföldi János kb. 25 éves monoki lakos vallja, hogy azon aszúszőlőt, melyet szüretkor Monokról vitt, azon szőlőnek 10 puttona magáé, tize pedig Monokon lakó Hegedűs Mihályé, mely aszúszőlőt megyaszói hegyen e Tanú felesége Hegedűs Mihálynéval szedett, és Tállyán 7-7 vonás forintokon eladta. ... (Zemplén megye Levéltára, Közgyűlési és törvényszéki jegyzőkönyv, 1749. 178-184. o.)

Next

/
Thumbnails
Contents