Hőgye István: Zempléni históriák (Miskolc, 2002)
I. rész A honfoglalástól 1848-ig
gényt, Poros István és Szopkó György nevű mádi lakosokat eleresztették, de ezeknek kezeit mennyiért eresztették, nem tudja. Koszta Jánosnak 80 Rhenus forintokat adott e Tanú, mely pénzt Koszta egészen, azonkívül Pap Jánosnál lévő 36 Német forintokat maga váltságáért Tiszteknek fizette. Azt is hallotta, hogy itt való Popovics Antal nevű kereskedő görög akkor baja lévén Koszta Jánossal, mivel mindek előtte katonák közé nem állott, Koszta bótbéli legénye volt nevezett Popovics Antalnak. Hetedik Tanú Popovics Antal, 35 éves görög kereskedő hallotta, hogy a fogadott új katonák közül Szopkó Györgyöt, és görög legény Koszta Jánost eleresztették fizetésért. Ki is Báró Ádám görögöt adóssává tévén, katonának 78 émet forintokat adott, azt is hallotta, hogy Pap Jánosnál tartott 36 Rhenus forintját Koszta felvette, és mindenestől a maga váltságáért az Tiszteknek fizette. Azonkívül, hogy a bajtól megmenekedhessen, két aranyakat, egyet a Katipány Úrnak, egyet pedig a Zászlótartó Úrnak adott. Nyolcadik Tanú Orbán Sámuel, 48 év körüli mádi lakos. Jól tudja, mind itt Mádon, mind pedig Szántón oly katonákat fogadtak, kik közül 2 ide való portzió fizető gazda, a többi pedig szabad személyek, holmi gyülevész kapások voltak. Szemeivel látta, hogy erővel szedték az embereket. Sógorát, Poros Istvánt, ki is az kocsmán erőszakosan megszoríttatván a katonáktól, addig erőltetett pálinkával, míglen világon voltát nem tudta, és amidőn már látták volna a katonák, hogy holt részeg lett volna, a magok szállására vitték, és ottan a rajta lévő ruhát levonván róla, a mundérba felöltöztették. Másnapra kelvén Poros István feljózanodott volna, le akarta volna magáról hányni a mundért, de a katonák nem engedték, azt mondván neki: Pajtás, haszontalan, már meg se gondold, hogy leveszed magadról a Mundért, már te katona vagy. (Zemplén megye Levéltára, Közgyűlési és törvényszéki jegyzőkönyv, 35. 233244. o.) 52. ZEMPLÉN MEGYEI FELIRAT A NÁDORHOZ A SZŐLŐMUNKÁKAT HÁTRÁLTATÓ KATONAI BESZÁLLÁSOLÁSOK ÜGYÉBEN 1748-BÓL ... Jelenteni és Excellentiad elejibe alázatosan terjeszteni kényteleníttetünk, hogy hegyaljai szőlőink míveltetéseknek elősegítésére való nézve, minek utána a verbováló helyeknek elsőben is maguknak