Hőgye István: Zempléni históriák (Miskolc, 2002)
I. rész A honfoglalástól 1848-ig
hova hordták, de tudja, hogy széltében minden kímélés nélkül vágták úgy, hogy méltó volt szánakozásra azon erdő. Tudja, hogy Illési Uram malomra való fát is innét a Nagyerdőről hordott. Tudja, hogy az imregi földesurak épületre való fát hordófalnak vagy szőlőkaróknak innen szoktak vágni. Az imregi erdőkben makkoló sertések számáról Bodó Imre helybeli tanú vallotta: Petáncsi Uram sertései kb. 120, kondás 2 volt mellette. Homonnáról Miskolci András Uramé kb. 100, kondás 2. Tekintetes Orosz Pál Uramé kb. 100, kondás 2, Szentléleki Uramé kb. 70, kondás 2, Serédyné Asszonyomé O Nagyságáé 40, kondás 2. Hegyiből Kulin Zsigmond Uramé kb. 24, kondás 1, Ráskáról Stepán Dávidé kb. 50, kondás 2, Hegyiből Bodó Uraiméké kb. 80, kondás 2, Berettőről Eiszdorfer Uramé kb. 100, kondás 2, Hegyiből Tusay Zsigmondé kb. 100, kondás 2, Gercselyből Kozma György uramé 70, kondás 2, ugyan gercselyi Bakóé kb. 40, kondás 1, Baracsról Horváth Jánosné kb. 12, kondás 1, Pelejtéről Keresztes Ferenc uramé kb. 200, kondás 2, Lasztócról Fekete Jánosné kb. 100, kondás 2, Jesztrebről Rédey László Uramé kb. 200, kondás 2, ugyan onnét Bernáth Jánosné Asszonyomé kb. 66, kondás 2, Cékéről Boronkay István Úré kb. 70, kondás 1, Ladmócról Marossy András és Mihályné kb. 26, kondás 1, Kisújlakról Szűcs Ferencé kb. 100, kondás 1, Nagygéresből Szirmay Gábornéé kb. 12, kondás 1, bélyi prédikátor Uramé kb. 20, kondás 1, Zemplénből Kelepec János Uramé kb. 30, kondás 1, ugyanoda való Bodó Istvánnéé 10, kondás 1, Radból Nemessányi Boldizsár Uramé kb. 100, kondás 2, Vekéről Báró Ghylányi György Uramé 70, kondás 2, Kanta Ádám Uramé Szolnocskáról kb. 100, kondás 2. ... Hallotta öreg emberektől, hogy a Nagyerdőből Erdőbíró Uram cédulája nélkül csak annyi nyers tölgyfát sem szabad volt levágni és elvinni, mint a karja, mert mindjárt behajtották, hanem már most az felfordult zenebonás időben annyira ment az erdőnek széltében való vágatása, hordása, hogyha nem orvosoltatik, elpusztul a drága erdő. (Zemplén megye Levéltára, Loc. Jur. 5. No. 88. Barkóczyak perei.) 51. ERŐSZAKOS KATONAFOGÁS ELLENI PANASZ 1747-BEN MÁDON Kérdőpontok: 1. Tudja é a Tanú, hogy a Kassán állomásozó Tekintetes Haller Regimentbéli Katonák most folyó 1747. esztendőben ezen Nemes