Hőgye István: Zempléni históriák (Miskolc, 2002)
II. rész A szabadságharctól 1950-ig
41. A DOHÁNYJÖVEDÉKI KÖZPONTI IGAZGATÓSÁG JELENTÉSE AZ ÚJHELYI DOHÁNYGYÁR 1897. ÉVI HELYZETÉRŐL A sátoraljaújhelyi m. kir. dohánygyárat több évi fennállás után még mindig nem sikerült teljesen benépesíteni, még pedig azon oknál fogva, mert a munkára való jelentkezések igen gyérek, viszont a munkába állottak kimaradoznak. így a múlt év folyamán csak 268 új jelentkező volt a szivargyártás részére, mely szám igen csekélynek mondható, bár nem tagadható másrészt, hogy a munkáslétszámban immár némi megállapodottság is mutatkozik, amennyiben pl. éppen ezen 268 új jelentkező közül 114 ezidő szerint tényleg még munkában áll. Egészében véve azonban a jelenlegi gyári összlétszám mégis csak 415 főre rúg. A munkás létszámban észlelhető hullámzás és a beálló gyakoribb kimaradások főleg ama körülményre vezethetők vissza, hogy a munkára jelentkezőknek nagyobb része még igen fiatalkorú, a kellő munkaképességet kifejteni nem képes, s ekként kisebb keresetre tehet csak szert. Dacára annak, miszerint más hason megélhetési viszonyok között lévő városban működő dohánygyárhoz viszonyítva aránylag magas szakmánybérek vannak érvényben. Kívánatos volna tehát, hogy érettebb korú munkásnők is nagyobb számban álljanak munkába, akik életfenntartásukhoz elegendő keresetre juthatnának. Sátoraljaújhely város környéke ez ideig igen kevés munkáskezet szolgáltatott s nevezetesen csak kevés környékbeli községből történtek jelentkezések. Eme körülmény arra enged következtetni, hogy a környékbeli községek lakosai nincsenek még mindig kellően informálva a dohánygyári intézménynek reájuk nézve előnyös voltáról, nevezetesen pedig arról, hogy a gyárban kitartó szorgalom kifejtése mellett tisztességes keresetre tehetnek szert, másrészt a gyári szolgálatba lépve állandó munkások gyanánt szerepelnek s mint ilyenek nyugbérigényjogosultakká lesznek. Egyéb iránt pedig a gyári betegsegélyző pénztár áldásos jótéteményeit élvezik és a gyárban létesített munkáskonyhát igénybe véve olcsó pénzen megfelelő és jó ebédet nyernek. A kincstár mindennemű áldozatot meghoz, hogy a gyári munka kedveltté és megkívánt at ott á váljék, hogy különösen a vidéki munkásnők részére is lehetővé tétessék a gyári szolgálat, így ezen utóbbi munkásnőknek szálláspénz fejében napi 4 krajcárnyi pótlék engedé-