Hőgye István: Zempléni históriák (Miskolc, 2002)

II. rész A szabadságharctól 1950-ig

Az egyesület tisztségviselőinek névsora: elnök: Andrássy Tivadar gr., alelnök: Prámer Alajos, Fejes István, pénztárnok: Bydeskúthy Sándor, jegyzők: Spillenberg József, Matolay Béla, ügyész: Pekáry Gyula, könyvtárnok: Hornyai Kálmán. A belügyminiszter 1883. október 12-én hagyta jóvá az alapsza­bályt. (Zemplén megye Levéltára, Egyesületi alapszabályok 53. sz.) 35. HOMONNA VÁROS KÉRELME TREFORT-EMLÉKTÁBLA EL­HELYEZÉSÉRE Folyó évi február hó 7-én Trefort Ágoston vallás- és közoktatás­ügyi m. kir. miniszter úr ő Nagyméltósága, mint homonnai szülött, születésének 70-ik évfordulója napján tartott ünnepélye inditvá­nyoztatott, hogy a jelenvolt nagyszámú közönség tegye valósithatóvá azon régen táplált óhajtást, hogy városunk nagy szülöttjének Trefort ő nagyméltóságának születési háza egy szerény emléktáblával meg­jelöltessék, azáltal, hogy az előterjesztett inditványt elfogadja és az emléktábla felállítását egyhangúlag elhatározza. Az ünneplő gyülekezet közlelkesedéssel fogadta el az inditványt, mire Homonna város képviselőtestülete felkéretett a kiviteli módoza­tok iránti további lépések megtételére. Homonna város képviselőtestületének f. évi ápril hó 2-án tartott közgyűlésén határozatba ment: mivelhogy Homonna város Zemp­lénmegye területén fekszik, Trefort ő nagyméltósága Zemplénmegyé­nek is nagy szülöttje, mivelhogy Homonna lakossága a megye terüle­tén lakó egyik testvértől sem kivánja megvonni azon hazafias hozzájá­rulást, hogy szerény emléket segitsen emelni azonf érfiu számára, ki hazáját, a mi közös hazánkat, mindennél jobban szereti és jóléte, föld­mivelése, ipara, kereskedése, művészete és tudománya felvirágoztatá­sán minden ízével, s oly sikerdúsan fáradozik; ennélfogva hogy az emléktáblának leleplezési ünnepélye a nagy férfiú kimagasló érde­meihez és a megye tekintélyéhez méltóan foganatosittathassék: tisz­telettel kérjük t. cz. uraságodat, sziveskedjék jelen gyüjtő-ivet elfo­gadni, az emiitett emléktábla felállítása - főleg pedig a leleplezési ünnepély költségeinek fedezésére, ismerősei és barátai körében men­nél számosabb adakozókat toborzani s a begyülendő összeget - miu-

Next

/
Thumbnails
Contents