Hőgye István: Zempléni históriák (Miskolc, 2002)
II. rész A szabadságharctól 1950-ig
ról minden módon és eszközzel gondoskodni, a kiadások fedezésére szükséges pénzösszegeket utalványozni. 10. ) Tisztviselőd: Elnök: rendes közgyűlésen az alelnökkel együtt a társulati tagok köréből 3 évre választatik oly módon, hogy először az elnökre, majd ennek megválasztása után az alelnökre külön adatnak be szavaztok. Az elnök képviseli a Társulatot, a hatóságok és harmadik személyek irányában. Összehívja a választmányi és közgyűlést, azokon elnököl, adja a szót sorrendbe és mondja ki a határozatot viszonylagos szótöbbség alapján. A közgyűlési és választmányi határozatok végrehajtását, valamint a folyó ügyek elintézését vezeti, ill. a titkárnak utasítást ad azokra nézve. Halaszthatatlan esetekben 5 forintnál kisebb összegeket utalványozhat, de erről a legközelebbi választmányi ülésnekjelentést tenni tartozik. Akadályoztatása esetén az elnöki jogokat az alelnök gyakorolja. Titkár: titkos szavazással, általános szótöbbséggel a közgyűlés hagyja jóvá, fizetését is a közgyűlés határozza meg. A titkár a közgyűlés és választmányi ülések tanácskozásait előkészíti, az ügyeket előterjeszti, a határozatokat jegyzőkönyvbe veszi, melyről az érdekelteknek kivonatokat ad. A Társulat tagjairól névlajstromot vezet. A határozatokat elintézi, a levelezést végzi. A tagok által fogadott tanoncok és segédek szerződésénél és a tagoknál foglalkozásban lévő személyzetről könyvet vezet. Pénztárnok: a választmány által titkos szavazás útján szótöbbséggel 3 évre választatik. Beszedi, kezeli és kiadja a társulati pénzeket, melyért vagyoni felelősséggel tartozik. Számadását minden év végével beadni köteles. Számvevő bizottság: a közgyűlésen titkos szavazással, általános többséggel 3 számvevő választatik egy évre, kiknek kötelessége a pénzkezelés, a számvitel, ügyvitel felett őrködni. E bizottság a pénztárt bármikor megvizsgálhatja. Ha a pénzkezelésben vagy ügyvitelben hanyagságot, pontatlanságot észlel, jogában áll intézkedni. 11. ) A Társulat vagyonát képezi a belépő tagdíjak és alapítványok. A vállalkozások nyereményei az alaptőke kamatjai. A szerződések közvetítéséért beszedett díjak. A jövedelemből fedezendők a helyiségért fizetendő bér, a tiszti és szolgai fizetések, posta, nyomdai, irodai, üzleti és egyéb költségek. A szakiskolára a jövedelemnek legalább 10%-a fordítandó...