Hőgye István: Zempléni históriák (Miskolc, 2002)

I. rész A honfoglalástól 1848-ig

fognak, kié vén azon földeket, melyeknek a Földes Uraság által adandó fizetés mellett való kerülő rendeltetett. Mind a szőlő, mind a mezei kerülőknek száma a határoknak kiterjedéséhez fog alkalmaztatni. És valamint a szőlő, úgy a mezei kerülők ezen fizetéseket bizonyos időben azok ugyan kerülethez azon szerént, mint a szőlő pásztorok, a szőlőkhöz mérsékelve, és az helybeli Bírák által minden szőlő pásztor bére után kivetve, ezek pedig gabona dézmálásokkor fogják megkapni, melyet a Földes Úr dézmáló Tisztje minden dézmás szőlőés földbirtokoson, a szabad földekből pedig a nemesek hadnagya megvészen, és ha azt valaki megadni nem akarná, Szolgabírói hatalommal is megveszi. Ezen jutalmas fizetést azon felül, hogy az ilyen kerülők magok helyes viselések mellett a Koronaságtok szolgalatjuk ideje alatt mentek, tartoznak a birtokosnak minden jószágért a szőlőkben és mezőkben, réteken, s akár minéven nevezendő kártételektől megőrizni, nevezetesen a szólőkerülők szüret végétől, azaz első decembertől fogva első júniusig, midőn a szólőpásztorok ezentúl feleskedtetnek, és a szőlők gondviselésére felállíttatnak, kötelesek minden kezek alá bízott szőlőkben arra vigyázni, hogy a gyümölcsfákban, oltványokban, szólőtövekben, karókban, épületekben, azokban találtató szüretelő edényekben, akár gonosztevő emberek, akár legelésre behajtott nagyobb s apróbb marhák által kár ne okoztasson. És a munkásokra, hogy reggel korán kezdjék, este pedig napszállatkor tegyék le a munkát. Marhalegelés a szilvásokban, szőlőkben ezentúl eltiltatik. A szántóföld és rét kerülők kötelessége a vetéseket és a réteket a Földes Úr és Helység Tanácsa által eltiltott időben mind a legelő marháktól, mind az utas szekerektől megoltatlmazni. Kötelesek ezen kerülők a kártevőket ha sérelem nélkül vélek bírnak, megzálogolni, ha vélek nem bírnak, a kárbírónak beadni, aki a kárt egy hites társával, hogyha nemes ember a kártevő, a nemesség hadnagyával, avagy egyik nemes tanácsbélivel megbecsültetni, annak az árát a kártevő megveszi, s annak adja, kinek jószágában esett a kár. Ezen felül pedig, hogyha szánszándékkal és erővel hajt valaki kárba, akkor 24 krajcár nyargalót, hogyha pedig történetből és minden szánszándék nélkül megyén a marha a kárba, úgy csak ha nappal három, ha éjszaka hat krajcár nyargaló pénzt vészen meg a kártevőn, melynek 2/3 része a kerülőé, 1/3 része a kárbíróé, a hites személy napidíján kívül. Melyet ha valaki fizetni nem akarna, azonban meg volna zálogolva, záloga veszítése mellett az illető helybeli bírák, vagy ha Nemes