Hőgye István: Zempléni históriák (Miskolc, 2002)

I. rész A honfoglalástól 1848-ig

vei pedig Ő Kegyelme Szent György havának kezdetétol fogvást szap­pant főzetni s gyertyát mártatni megszűnt, sőt amint értem, Eperjes­ről gyertyát hordat. Nem lévén eszerint 0 Kegyelménél munkám, széllel nem élhetek, mesterségemet mely után sokat költöttem, fá­radtam, vándoroltam, és tökéletesen értem, és kassai céhben maister s annak egyik tagja vagyok, magamat Tokajban (holott feleséget is már vettem) letennem akarván, mesterségemhez valókat is már megszerezvén, mesterségemet nem folytathatom azon okból, hogy it­ten szappan és gyertya árendában lévén, magam termékeit helyben nem árulhatom. Ha pedig az árulás és eladás szabad nem lenne, mi­nek készíteném káromra s vesztemre az el nem adhatókat? Minthogy pedig közönséges beszédekben hallottam, hogy Fölsé­ges Urunk 0 Felsége kegyelmesen kiadni méltóztatott volna, hogy az olyatén mesterek magok mesterségbeli munkájokat árendába fizetés nélkül szabadon folytathatják, termékeiket árulhatják, abban kétsé­ges lévén ez alázatos instantiammal folyamodom Tekintetes Úrhoz, hogy így lévén az dolog, engem gyertya és szappan készítésében s an­nak szabadon való árulásában bátorságossá tenni s oltalmazni mél­tóztassék. Én is fogadom, hogy Tokajból semmi panasz nem mégyen Tekintetes Úrhoz, hogy vagy elegendő szappannal s gyertyával a vá­ros népét ki nem tartom, vagy fontonként nem adnám, csakhogy árendával ne terheltessen. Mert ugyanis minden mesterembereknek kiváltképpen (kik Tokajban igen számosak) oly szükséges a gyertya, mint a kenyér, só, főzelék s egyebek, emberek élelmére valók. Könyörgöm emellett alázatosan, hogy én Cseh Országból ide származott lévén, porció fizetés terhe alól az olyaténoknak engedtet­ni szokott néhány esztendei szabadsággal örvendezhessek. Tokaj, 1784. november 12. Tokajban lakos Szedliczky János szappanfőző mesterember. (Zemplén megye Levéltára, Dongó-féle gyűjtemény, Loc. 406. No. 24.) 63. KAZINCZY FERENC TANFELÜGYELŐ JELENTÉSE A ZEMP­LÉNI ISKOLÁK ÁLLAPOTÁRÓL 1787-BEN Tekintetes Consiliaris Rendszerint Való Vice Ispány Ür! Homonnai és nagymihályi nemzeti oskoláim tanítóinak pana­szokból értem, hogy fizetéseket, melyet a helység lakosaitól a Felsé­ges Helytartó Királyi Magyar Tanács által is helyben hagyott szerző-

Next

/
Thumbnails
Contents