Miskolc. Segédkönyv a város megismeréséhez általános és középiskolák részére (Miskolc, 2002)

A mai Miskolcot alkotó települések

lakott területei voltak: Bónistelep, Csernike, Dudujkatanya, Juhásztanya, Martintelep, Málertelep, Nagyközépszer, Otthontelep, Ruzsin, Szőllőhegy, Vörösrákpuszta. A 20. század első felében Hejőcsabán 1 állami és 3 felekezeti iskola működött 10 tanteremmel és 13 tanítóval. Az elemi oktatáson kívül gazdasági továbbképző iskola és tanonciskolái tanfolyam is működött. A település egészségügyi ellátottsága is jó volt: körorvos és még 2 orvos állt a betegek rendelkezésére, valamint Hejőcsaba saját gyógyszertárral is rendelkezett. A 19-20. századi jó infrastrukturális ellátottság a lakosság számának az emelkedésében is megmutatkozott. 1869-ben 1542 fő lakott a településen, 1941ben viszont már 5036 főt regisztráltak. Hejőcsaba önálló települési élete 1945-ben ért véget, amikor Miskolchoz kapcsolták. Tapolca Tapolca a természeti szépségekben bővelkedő Hejő patak völgyében, a Bükk hegység keleti részében helyezkedik el. Félszáz katasztrális holdnyi területen épült ki a 19. század végétől. Üdülőterületté válása a 20. század első felében történt. A kis település legnagyobb értékét az itt feltörő gyógyforrások adják. Ezek nemcsak a növényzetet határozták meg, hanem egy jellegzetes, páradús levegőt is kialakítottak. A pihenni vágyók nemcsak ezért, hanem gyógyhatású szabad strandjáért, barlangfürdőjéért keresik fel nagy számban. Tapolca már az ősidőktől kezdve lakott hely volt. Az 1920-as évek elején bukkantak a Szentkereszt-hegyen lévő barlangban a jégkori ember maradványaira. A leletek harminc-negyvenezer évesek, pattintott kőeszközöket, női ékszerként használt darabokat, s csontleleteket is tartalmaztak. Ezek egykor kiállításon voltak láthatók, jelenleg a leletanyag töredékét a Herman Ottó Múzeum ősrégészeti gyűjteménye őrzi. A település folyamatos lakottságára utal az őskori földvár, illetve annak napjainkban látható maradványa is. A mai barlangfürdő felett a múlt század utolsó évtizedeiben bukkantak először a vár vagy sánc maradványaira. A 20. század elején kőbányát nyitottak a közelben, s ez nemcsak a hegyoldalt, hanem az őskori maradványokat is erősen károsította, pusztította. A szakemberek feltevése szerint ezen a területen az első telephely a neolitikumban keletkezett, majd a késő bronzkor, ezt követően pedig a késő keltakor embere is lakta.