Miskolc. Segédkönyv a város megismeréséhez általános és középiskolák részére (Miskolc, 2002)

Miskolc története

(az 1990-es évek közepére 38-40 000 fővel csökkent Miskolc lakossága). 1994-ben 182.099 fő élt a városban. 1983-1985 között 32-35 000 napi ingázót is figyelembe véve Miskolc „nappali népessége" közelítette a negyedmilliót. A százezres dolgozó tömeg 41%-a a gyáriparban, 12%-a pedig az építőiparban vállalt munkát. A más szférában foglalkoztatottak aránya kevesebb volt, mint az ipari munkásság fele. A döntően alapanyag- és félkésztermelő nehézipar szerkezete rugalmatlanná vált, manőverezési képessége szinte megszűnt, s ebből természetesen következett, hogy merevvé vált az erre épülő társadalmi felépítmény is. 1985-1990 között már érzékelhető volt a városi értelmiség arculatának megváltozása. A rendszerváltás utáni társadalmi, állami tulajdon lebontása, a magánosítás első áldozatai az ipari munkásság túlnyomó többségét tömörítő gyáróriások lettek. A már elfelejteni vélt két háború közötti munkanélküliség viszszatért, Miskolc megszabadult az ingázók tízezreitől, ugyanakkor a város törzslakossága is ötvenezernél többel csökkent. Az 1994-1995-ös adatok szerint az iparban foglalkoztatottak száma 21-22 000 főre tehető de megváltozott az itt dolgozók jogi helyzete is. A magánosítás során korlátolt felelősségű társaságok, másrészt gazdasági társaságok jöttek létre. Ebben az időszakban összesen 34 vállalat és 144 szövetkezet működött a városban. A város foglalkoztatottsági szerkezete átalakult, s ez természetesen megkívánta a kulturális igények és szükségletek fórumainak átalakulását a civil szerveződések kialakulását, megerősödését. Az 1945. évi földreform Miskolcon és Diósgyőrben csak a házhelyigénylőkjogos kérelmeit tudta kielégíteni, kiosztható mezőgazdasági területek nem álltak rendelkezésre. Hejőcsabán, Görömbölyön és Szirmán azonban voltak új földbirtokhoz juttatottak. A korábbi bulgárkertészetek és gazdaságok megmaradtak, mert a miskolci és főleg diósgyőri munkásság zöldségigényének kielégítésében nélkülözhetetlennek minősítették őket. Perecesnek különleges helyzete volt, mert a bányászok és a gyári munkások állatállományát a legeltetési társulat tartotta, de a házhelyosztások miatt a legelők, majd a legeltetési társulat, s a „magán" jószágállomány, jószágtartás is megszűnt. A földreform így a Nagy-Miskolcot alkotó települések mezőgazdaságának szerkezetében gyökeres változást nem jelentett. Ahol hagyományos paraszti gazdálkodás folyt, a beszolgáltatást rendszer egyre nyomasztóbb tehertétellé vált, hiszen e települések lakói gazdálkodók és ipari foglalkoztatottak, ún. „kétlakiak" lettek. A szövetkezeti gazdálkodásra