Miskolc. Segédkönyv a város megismeréséhez általános és középiskolák részére (Miskolc, 2002)

Miskolc város önkormányzata

ben a főbírónak intézkednie kellett: felügyelt a város vagyonára, szervezte közmunkáit, elnökölt a lakosok kisebb súlyú peres ügyeinek megítélésében, sőt 1734-ig a város első embere egyben a református egyházközség gondnokaként is tevékenykedett. A főbíró a város irányításának terheit a tanács tagjaival (senatorokkal) osztotta meg. Utóbbiak esküszövege jól tükrözte feladataikat is: „minden személyválogatás nélkül, minden én előttem perlekedőknek főbíró úr őkegyelme mellett, adományt, barátságot, atyafiságot, haragot, gyűlölséget, ínséget, minden bosszúűzést, kedvezést, egyszóval mindeneket hátravetvén, szegénynek, boldognak, lakosnak, jövevénynek, nemesnek, nemtelennek, úton, vízen járóknak. Isten és országunk s városunk törvénye, statútuma [rendelete] s szokása szerint teljes tehetségemmel igaz törvényt s executiot [végrehajtást] szolgáltatok, városunknak, bíró uramnak és Istenünk dicsőségére s városunk megmaradására minden jó, közönséges igaz dolgokban köteles és illendő hű segítségemmel engedelmeskedem". A 18. században egyre inkább kialakult a városi hatóság szervezete, a tanácsosok munkáját jegyző (fő- és aljegyző), pénztáros, a város kapitánya, illetve alsóbb szinten a város szolgái, hajdúi segítették, de a város alkalmazásában állt a ménespásztor, a borbíró stb. is. A reformkorban Miskolc városa sokat fejlődött, lélekszámát tekintve az ország egyik legjelentősebb településévé lett, és területén nemcsak kézművesek, iparosok települtek le nagy számban, nemcsak kialakult saját értelmiségi-tisztviselő rétege (összefüggésben azzal is, hogy a város egyben Borsod vármegye székhelyének is otthont adott), nemcsak egyre jobban szervezett városi hivatalokat működtetett, hanem egyre égetőbb követeléssé vált az is, hogy a város fejlődését jogállapotának változása is kövesse. Miskolc 1755-től, az ún. Grassalkovich-féle szerződéstől kamarai mezővárosnak számított, vagyis nem magánföldesúr, hanem a kincstár tulajdonában állt. Hogy a reformkor politikai küzdelmeiben mennyire égető kérdés volt Miskolc számára a szabad királyi városság elnyerése, jól tükrözik Kun Miklós főbírónak 1842-ben megjelent sorai: „Miskolcnak királyi várossá emeltetésével egy szebb jövendő van szoros elválhatatlan kapcsolatban. Valahára ideje is már, hogy e város temérdek viszontagságai, szenvedései után örömeket ízleljen! Itt az ideje, hogy kiverekedjünk a bizonytalanságból, s megmenekedjünk azon veszélytől, mely bennünket fenyeget. Ki az, ki kínos aggodalommal ne gondoljon a visszaváltásra, az azután következő önkényes adóztatásra, robotozásra. Könnyes szemekkel s keserű érzések között nézheti akkor a miskolci birtokos, mint fogják szántóföldjeit, rétjeit, melyeket ő nagy