Miskolc. Segédkönyv a város megismeréséhez általános és középiskolák részére (Miskolc, 2002)

A város jelképei, nevezetes épületei

főleg az 1910-es évektől vitték országszerte hírét a miskolci kocsonyának. A másik fontos tényező a közmondás elterjedésében az volt, hogy Hollóházán tömegméretekben kezdték el gyártani a miskolci emléktányért. A két világháború között több száz, talán több ezer tárgy, emlék vitte hírül a kocsonya történetét. De hogy az eset megtörtént-e, vagy pislogott-e a kocsonyában a béka, mind a mai napig nem derült ki. Az viszont igen, hogy a miskolciaknak régtől fogva kedvelt eledele volt, s mint ilyet, a sokadalmakon kívül a korcsmákban, vendéglőkben is feltálalták, nem beszélve az avasi, tetemvári pincékről, pincézésről. A kocsonya a 18. században a miskolci piacon és vásáron a házi készítésű étkek közé tartozott. Az a későbbi alaptörténet, amely megteremtette a legenda alapját, egy évszázaddal később datálódik, s Szendrei János leírásában a következőképpen olvasható: „A vasúti forgalom megnyitása előtti időkben a Gömör vidék és Budapest közötti felsőmagyarországi kereskedelmet többnyire gömöri fuvarosok, úgynevezett furmányosok közvetítették. Miskolc városa ezeknek közbenső állomása volt. Itt rendesen a Szentpéteri kapuban lévő Szarvas, Törökfő és a Magyar huszár czímü kisebb vendégfogadókban szállottak meg éjszakára. Egy felső-gömöri tót furmányos és a Magyar huszárba tért be a napszálltakor. Vacsorát kért a korcsmárosnétól, még pedig kocsonyát. Az asszonyka kit a nép fantáziája bizonyos, szemmel látható tekinteteknél fogva Potyka Kati beczéző névvel ruházott fel, mindjárt sarkon fordult és a ház alatti sötét pinczéből felhozott egy tányérral. Eleibe tette a vendégnek. A tót atyafi takarékos étvággyal neki lát a vacsorának, és először is a tányér közepéről kikandikáló húst akarja konzumálni. De egyszerre csak ijedten ejti el a villát és így kiállt fel: - Jáj, jáj, korcsmárosné, annak a kocsonyának szeme is van, sag úgy hunyorgatva felim! Potyka Kati asszony odabokázott és elhűlve konstatálta, hogy igazat szólt a vendég. Egy izmos termetű béka, mely majdnem derékig a kocsonyába volt fagyva, esdeklő pillantásokat vett feléjük a szabadulásért. - No ennek pechje volt! - monda Kati flegmatikusán és a tűzhelynél kiengesztelte a fagyos jószágot, mely ezután ismét jól érezte magát a körülményekhez képest. A különös jelenet nagy hahotát keltett, s jóidőre kompromittálta a miskolci kocsonyát és azóta sok koponyát vertek be miatta." Hogy a szólás és a történet mennyire élt, illetve él Miskolcon, jól mutatja egy közel fél évszázada meghirdetett pályázat, amely a história eredete, időbeli történése felől érdeklődött. A válaszok a városi folklorizáció jeles együttesévé álltak össze. Voltak, akik ismerték Szendrei János leírását, s ezért az esemény színhelyét a Szentpéteri kapu egykor volt (egyik) vendéglőjébe helyezték. Egy válaszoló