Miskolc. Segédkönyv a város megismeréséhez általános és középiskolák részére (Miskolc, 2002)
Nevezetes miskolciak
tőként ismerjük, közhivatalnoki tevékenysége kevésbé feltárt, pedig számláihatatlan köszöntő és búcsúbeszédet fogalmazott, de nem tartotta magát jó szónoknak. „Pennájában rejlett az ereje" - fogalmazták és tartották róla munkatársai. Ha egy megyei közgyűlésen valamiben nem sikerült közös nevezőre jutni, „majd kihozza a penna" - fogalmazott Lévay, s gyorsan, határozottan öntötte formába a közgyűlési javaslatokat. Lévay Józsefnek nem volt saját utódja, így szülei haláláig erőteljes szálak fűzték hozzájuk és Sajószentpéterhez. Végrendeletét már 1850-ben elkészítette, s több változatot is kimunkált, az utolsót halála előtt 1918-ban. Egy korai testamentumában lemondott a díszes temetésről, s „hazaköltözését" a következőképpen képzelte el: „Szállok, szállok majd egykor nagy sokára / Lassan, titkon egy kis ház udvarára / Megzörrentek ott egy keskeny ablakot / Az én édes jó szüleim laknak ott..." Ebben a szülői házban megfordult Gyulai Pál és Vadnay Károly, de vendégeskedett Görgey Artúr és Horváth Lajos is. Amikor Gyulai 1909-ben eltávozott, sírkövébe az akkor 84 éves Lévay a következő verset küldte, vésette: „Kereste hűn, bármerre lépett, / az igazat, az örök szépet. / S mert a földön el nem érte, / Lelke az égbe szállt fel érte. / De szelleme a hazához tapadt, / És műveiben örökre itt maradt." 1911-ben, 86. születésnapján tisztelegve eljött Miskolcra ünnepelni a Kisfaludy Társaság, amely nemcsak legrégibb taggal, de a magyar írók nesztorát is köszöntötte Lévay Józsefben. 1913-ban utcát neveztek el róla (hasonló a város történetében csak Jókai Mórral fordult elő.) 1918. július 4én amikor a miskolci - azóta emléktáblával is megjelölt - Hunyadi u. 4. számú házában meghalt, készen állt saját kézzel írott rendelkezése a gyászszertartásról. „Miskolczon: rövid évek, ima (tehát nem beszéd!). Rögtön szállítsák a testemet Szentpéterre, s ott, ha az időjárás kedvező lesz, az udvarban ugyan rövid szertartás (ima); ha pedig rossz idő lesz, szállítsák koporsómat egyenesen a temetőbe, s ott rövid ima után helyezzék el a sírboltban. Koporsóm fényezett fenyő legyen, olyan, amilyen a szüléimé volt Szentpéteren - barna hamuszínű selyem szemfödél." A táblával megjelölt házán kívül emlékét Miskolcon egykor a Közművelődési Egyesület, 1913-tól utca, 1934-től egész alakos szobor, s ismét a református gimnázium őrzi. Emlékanyagát a Herman Ottó Múzeumban és Sajószentpéteren kiállítás őrzi. Herman Ottó (1835-1914) 1914 decemberének utolsó napjaiban a miskolci újságok (Miskolci Estilap, A Reggel, Miskolczi Napló) mindössze néhány soros hírben adták közre