Miskolc. Segédkönyv a város megismeréséhez általános és középiskolák részére (Miskolc, 2002)

Nevezetes miskolciak

szággyűlésben, majd 1872-1895 között megszakítás nélkül 23 éven keresztül volt képviselő. A Deák-párt buzgó híve volt, s amikor visszavonult, a király a magyar törvényhozás főrendiházának élethosszig tartó tagjává nevezte ki. A város önállóvá válása ügyében végzett munkásságát azzal ismerték el, hogy 1910-ben díszpolgárrá választották. Miskolcon egyértelmű volt, hogy helye a sírkertben csak Palóczy és Szemere közelségében lehet, úgy, hogy fekete márvány síremléke mindig ránézzen a városra. Temetése óriási gyászpompával, az Erzsébet térről történt, ami önmagában is jelezte, olyan személyiségtől búcsúznak, aki beírta nevét a város történetébe. Horváth Lajos végrendeletében óriási vagyonának közel harmad részét jótékonysági célokra hagyta. Ezek között szerepelt, hogy Lé vay József haláláig évi 800 koronát kapjon. Ezzel jelezte a nyugalmazott alispánnak, hogy létezik halálon túli barátság is. Hatalmas könyvtárát, iratait, leveleit pedig a múzeumra hagyta. (Könyvtárából a megyei könyvtár alapjai teremtődtek meg, iratainak, leveleinek nyoma veszett.) Horváth Lajos a „három nagy" közül a legfiatalabb volt. így az avasi domboldal a 19. század három nemzedéke legjelesebb képviselőinek állít emléket. Azt nem tudhatjuk, hogy volt-e olyan elképzelés, amely a város nagyjainak itt kívánt emléket állítani, de több, mint nyolc évtized elteltével ez így lett állandó, egységes és befejezett együttes az egymást váltó generációk tudatában. Lévay József (1825-1918) Sajószentpéteren született, parasztnemes földműves családban. Felső iskolai tanulmányait a miskolci református líceumban végezte, ahonnan 1845ben Késmárkra került jogot és német nyelvet tanulni. 1847-ben visszakerült Miskolcra, s ez év őszén Szemere Bertalant írnokként elkísérte az országgyűlésbe. A szabadságharc alatt rövid ideig nemzetőr volt, majd fővárosi lapoknál, így a Közlönynél, 1852-től pedig a Pesti Naplónál dolgozott. 1852ben irodalomtanárként visszakerült Miskolcra, egykori iskolájába, s 1865-ig volt a diákság elismert tanára. 1860-ban Nagykőrösre hívták Arany János utódjaként, de a megtisztelő katedrát nem vállalta. A helyi közigazgatás szolgálatába szegődött. 1861-től megyei aljegyző, 1865-től 1894-ig pedig főjegyző volt. Szolgálatának utolsó évét alispánként töltötte, s 1895-ben viszszavonul hivatalából. 1890-ben a megye aranytollal, 1911-ben a király a Szent István renddel tüntette ki. 1910-ben Miskolc város díszpolgárává választotta, bár az utolsó pillanatig ellenezte Miskolc önállóvá válását. 1912ben a budapesti egyetem tiszteletbeli doktorrá avatta. Lévayt elsősorban köl-