A miskolci ortodox templom és sírkertje (Miskolc, 2001)

Az ortodox templom ikonjai és liturgikus tárgyai (Kárpáti László)

A moszhopoliszi keresztelő Szent János monostor, 1767. elkerülése végett szigorúan elhatárolta egymástól az imádat (latreia) és a tisztelet (proszkünészisz) fogalmát. Ez utóbbi illeti meg az orthodoxiában az ikonokat, de nem mint műtárgyakat, hanem az általuk ábrázolt szent személyek tiszteletének eszközeit. Az ikonfestészet kifejezési eszköztárát jelképrendszerét szigorú előírások szabályozzák. A festők az apró részleteket is rögzítő szöveges, vagy illusztrált festőkönyvek az ún. hermeneiák előírásai szerint dolgoztak, illetve dolgoznak napjainkban is, ezek hiányában - aranyszabályként - az egyház által is elfogadott és megerősített legjobb hagyományt követték. A középkor folyamán kialakult a templomi ikonok elhelyezésének meghatározott rendje. Az ókeresztény templomok szentélyrekesztőjéből jött létre, a hajót és a szentélyt elválasztó ikonosztázion, amely az egyes nemzeti egyházakban a helyi karakternek megfelelően, - mint maga az ikonfestészet is - némileg eltérő utakon fejlődött. Miután az egyes önálló ortodox egyházakat teljes tanításbeli egység fogja össze, ennek megfelelően az ikonoknak is - felirataik nyelvétől függetlenül - ugyanazon, egyértelmű jelentést kell hordozniuk. Nagyon leegyszerűsítve a kérdést elmondható, hogy az ikonfestészetben két nagy stíluscsoport határolható el: egy déli (görög-délszláv) és egy északi (orosz-ukrán) hagyomány. Mindkettő számtalan kisebb iskolát foglal magába, helyt adva a lokális sajátosságoknak. A történelmi Magyarország területén a