A miskolci ortodox templom és sírkertje (Miskolc, 2001)

Ortodox temetők Miskolcon. A templom körüli temetőkert (Dobrossy István)

miskolci kereskedők, jelesül Demcso Ferenc és Demcso János segéd­jeként került Miskolcra. Atyai vagyona szülőföldjén maradt, s ezért még családot sem alapított, háza sincsen Miskolcon. 92 Személyleírása 1770-ben a következő volt: „közepes termetű, teste karcsú, nyaka rö­vid, arca fehéres, mérsékelten himlőhelyes, orra az arcához képest arányos, homloka meglehetősen széles, szeme sárgás, haja és szemöl­döke feketés, bajusza most pelyhedzik." 93 1778-ban egy pesti kereske­dő lányával, Miha Katalinnal kötött házasságot. 94 1779-1792 között nyolc gyereke született (1779-Mária, 1781-Naum, 1782-Johanna, 1784­Athanáz, 1785-Ferenc, 1787-Konstantin, 1788-Zoina és 1792-György). 1807-ben hunyt el, s Miskolcon a templom kertjében temették el. Gyermekei közül Naum és György sorsát lehet nyomon követni. Na­umnak (1781-1822) viszonylag rövid élete alatt négy gyermeke szü­letett. Az 1816-ban született Katalin nemes Pilta Demeterrel kötött há­zasságot 1838-ban. 93 György 1818-ban kötött házasságot Szonte Atha­náz leányával, s ebből a házasságból első gyermekként született a ké­sőbb nemessé lett Pilta János (1819. június 12.) 96 A dinasztia-alapító első leánygyermeke 1800-ban ment férjhez a miskolci kereskedőhöz. Margaret Pálhoz. 9 ' A XIX. század első felében így négy kiemelkedő balkáni kereskedő család állt kapcsolatban házasságuk révén. (Pilta hasonlóan nemességet kapott család volt.) A város történetében a XVIII. század végén más Pomperi csalá­dok is feltűnnek. Pomperi Györgynek 1794-ben és 1795-ben. Pomperi Jánosnak 1794-ben és 1800-ban, Pomperi Anasztáziusznak 1798-ban születik gyermeke. (Mindegyik leány volt.) 1790-ben Pomperi János fia köt házasságot a miskolci Gerga György leányával. A házassági anya­könyv megjegyzése szerint ő viszont varsói lengyel kereskedő volt. 98 Pomperi György fia Jánosról, mint miskolci tudós-akadémikusról a várostörténet írás és a lexikonok a következőket tartották fontosnak megörökíteni: 1819-ben született, iskoláit Miskolcon végezte, majd Pesten folytatta. Eperjesen elvégezte a jogi akadémiát, s diplomát szerzett 1842-ben. Irodalmi, nyelvművelő munkájával kitűnt, novel­lájáért kitüntetésben részesült. Szüleinek lengyelországi borkereske­delmük volt, de ez a XIX. század elején tönkrement. (Az 1830-as var­92 B.-A.-Z. m. Lt. IV. 501/b. XI. I. 68. 93 Vö. Horváth R., 1997. 151. p. 94 B.-A.-Z. m. Lt. XI. 601. Nr. 2. 3. pp. 95 B.-A.-Z. m. Lt. XI. 601. Nr. 2. 37. 96 B.-A.-Z. m. Lt. XI. 601. Nr. 2. 22. 205 97 B.-A.-Z. m. Lt. XI. 601. Nr. 2. 15. p. 98 B.-A.-Z. m. Lt. XI. 601. Nr. 2.

Next

/
Thumbnails
Contents