Emberelődök nyomában. Az őskor emlékei Északkelet-Magyarországon (Miskolc, 2001)

HARMADIK RÉSZ AZ ŐSKŐKOR ÉSZAKKELET-MAGYARORSZÁGON

Sajóbábony Méhész-tető Miskolc belvárosától mintegy 8 km-re É-ra, a Bábony-patak és a Sajó völgye találkozásában emelkedik a Méhész-tető, Sajóbábony település D-i peremén. A majd minden oldalról meredek lejtőkkel határolt kiterjedt dombtetőről a Sajó, a Bódva völgyek és a Bükk felé egyaránt jó kilátás nyílik. A róla előkerült középső-paleolit régészeti lcletanyag a Bábonyi régészeti kultúrához tartozik. Ez a lelőhely a kultúra névadója. 1927-ben a kitűnő térképező geológus, Schréter Zoltán bukkant itt rá az első - s később sajnos elveszett - paleolitra. Az 1960-as évek közepén találta meg újra a lelőhelyet Tóth Lajos. 1974-ben T. Dobosi Viola a dombtető D-i oldalán néhány kutatóárokkal kezdte meg a feltárást. E munka során az egyik szelvényben 0,6 m mélyen kőpakolásos tűzhelyet talált, paleolitok kíséretében. 1986-ban Ringer Árpád végzett ásatást a domb legmagasabb pontján, három évvel a Bábonyi kultúra publikálása után. Ezt követően 1991-ben, a magyar paleolitkutatás születésének 100. évfordulójára rendezett emlékkonferencia alkalmából végzett további ásatást. A rendezvény szakmai kirándulásán a javarészt külföldi kutatókból álló szakembergárda az utolsó interglaciális optimuma, vagyis az Emiliáni-féle 5e alstádiumával egyidejűnek, 130-110 ezer éves korúnak fogadta cl az innen előkerült bábonyi leleteket. 1997-ben a szerző tovább folytatta a lelőhely feltárását a dombtető leggazdagabb leletelőfordulásainak a területén. Ekkor a chicagói Illinois Egyetemmel, illetve Brian Adamssal együtt végzett feltárás során 20 nr-ről több mint 2000 db paleolit került elő. Ezek nyersanyagai zömmel a jellegzetes üveges kvarcporfír és a korláti hidrokvarcit. De előfordultak északi, a Német-Lengyel-síkvidékről és a lengyelországi Szcnt-Kcreszt-hcgységből származó tűzkőből, illetőleg pettyes kovából készült darabok is. 1997-ben nagy területen végzett kutatófúrásokkal és kisebb szondázásokkal sikerült feltérképezni a Méhész felszíni és felszínközeli rétegeit. Ekkor derült ki, hogy a lelőhelyről addig nyert ismereteket finomítani lehet. A felszínen E-D irányban - néhány 10 m széles - egymáshoz kapcsolódó sávban ugyanis három különböző korú jégkori rcziduális, azaz maradványtalaj borítja a felszínt. A falu felé eső É-i részen ez a felszíni talajmozaik az Arcy-Stillfried B interstadiális képződménye. Ebből egy szép fejlett-szeletai típusú levélhegy töredéke került elő, a régebbi szórványgyüjtés során. A következő sávban a Hengclo - 39-36 ezer éves - talaj fedi a felszínt, szintén szcletai leletekkel. A Bábonyi-kultúra emlékei a dombtető D-i felén, a nagyfeszültségű távvezeték oszlop közelében koncentrálódnak, ahol az utolsó interglaciálisnak legkedvezőbb - a maitól melegebb és csapadékosabb-éghajlatú szakaszában képződött sajátos erdei talaj alkotja a felszínt. Ennek fekvője lösz, aminek a korát a Kölni Egyetemről Manfréd Frechen ± 150 ezer évesnek határozta meg, TL radiometrikus korhatározással. így a löszön kifeji ődött barna erdőtalaj utolsó interglaciális kora egyértelmű igazolást nyert. (Ringer Á.)