Emberelődök nyomában. Az őskor emlékei Északkelet-Magyarországon (Miskolc, 2001)

HARMADIK RÉSZ AZ ŐSKŐKOR ÉSZAKKELET-MAGYARORSZÁGON

gondosan megmunkált kaparóeszközök jellemzők, továbbá a Fogazott eszközös moustérien, amelyben a speciális fürészes élkiképzésü kőszerszámok dominálnak.

95 Az 1960-as években Európa-szerte megpróbálták kiterjeszteni a Moustéri-kultúrát, illetőleg azonosítani ennek Bordes által leírt változatait. Ekkor derült ki, hogy a kontinens mai mérsékelt övi területén a Rajna és Volga folyók között sajátos, két oldalon, bifaciálisan megmunkált levél alakú kőeszközök jellemzőek számos lelőhelyre. Ezek a leletegyüttesek több mással együtt nem illettek bele a francia Moustérienbe. Ekkor vált szükségessé a középső-paleolitikum fogalmának bevezetése. Ettől kezdődően több sajátos közép-és kelet-európai ipart írtak le, mint amilyen a Micoquien, vagy a Taubachien.

96 E hatás alól Magyarország és az ország északkeleti részének paleolitkutatása sem mentesült. Borsod-Abaúj-Zemplén megye területének középső-őskőkorában is megkülönböztethetünk Moustérien változatokat, és a francia területeken hiányzó speciális közép-európai iparokat. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében - éppúgy, mint Európában általában - nemcsak a régészeti emlékek, a barlangi és nyíltszíni települések szaporodnak meg, hanem mindazok az ismeretek is, amelyek alapján egyre részletesebb képet formálhatunk a megyében élt őstörténeti népek környezetéről, kultúrájáról és életmódjáról egyaránt. Az ausztráliai szárazföld meghódítása mellett lényeges őstörténeti esemény volt, hogy kontinensünk benépesülése ekkorra vált teljessé. A korszak embere, a Homo sapiens neanderthalensis, vagy Homo neanderthalensis előbb birtokába vette a Kárpátok koszorúján túli kelet-európai területeket, majd megjelent Közép- és Délnyugat-Ázsiában is. Expanziója mögött az eddigi őstörténeti időkkel szemben hirtelen felgyorsult népesség növekedés állt. Egy becslés szerint a neandervölgyiek idején az Ovilág népessége 50 ezerről 500 ezerre növekedett. Ennek okát egyrészt az őskörnyezettani viszonyok sajátos alakulásában, másrészt pedig a neandervölgyieknek erre a „környezeti kihívásra" válaszként adott speciális kulturális adaptációjában, környezethasznosításában kereshetjük. Arról van szó, hogy a mai mérsékelt égövi Európa területén - nagyjából a felsőpleisztocén kezdete körűire - a jégmezőket övező lösztundrákon, lösz-sztyeppeken és a mai szibériai tajgákhoz hasonló erdőségekben faj- és egyedszámban rendkívül gazdag állatvilág fejlődött ki. Ez az úgynevezett mamutos - gyapjas orrszarvús - rénszarvasos barlangi medvés fauna, amelyhez még a bölények, őstulkok és vadlovak csatlakoztak óriási számban. Az ősember számára valóságos paradicsomi terítéket nyújtottak ezek a négylábú húsraktárak. Közülük például egyetlen mamut elejtése 3000, egy gyapjas orrszarvúé pedig 1500 kilogramm húsmennyiséggel szolgált. A neandervölgyiek a kedvező vadászati lehetőség kihasználására a húskészletek felhalmozására és raktározására képes, fejlett specializált technikákat alkalmazó - vadászgazdálkodást fejlesztettek ki. Gábori Miklós a Les civilisations du Paléolithique moyen entre les Alpes et VOural című monográfiájában részletesen foglalkozott az Alpok és az Urál közötti térség közepső-őskőkori vadászatával.

97 A régészeti lelőhelyek állatcsontanyagának statisztikai vizsgálatából kitűnik, hogy az Alpok és Kárpátok sűrűn lakott középhegységi-medenceperemi régióiban a vadászat meglepően kiegyenlített arányban átlagosan hat-nyolc fajra irányult. Ezek között hegy- és síkvidéki, erdei és sztyeppi fajok éppúgy szerepelnek, mint a nem vándorlók és a szezonális migrációt végző növényevők. Mindez az évszakok szerint változó, de az év egészében egyenletes húsellátást biztosító zsákmányszerzésre utal. Nem is lehetett ez másként, hiszen a középső-paleolitikum régészeti kultúrái több ezer, sőt Leroi-Gourhan, A. 1988., 719-722. p. Otte, M. 1999., 75., 110-111. p. Gábori M. 1976., 197-208. p.