Emberelődök nyomában. Az őskor emlékei Északkelet-Magyarországon (Miskolc, 2001)

HARMADIK RÉSZ AZ ŐSKŐKOR ÉSZAKKELET-MAGYARORSZÁGON

HARMADIK RÉSZ AZ ŐSKŐKOR ÉSZAKKELET-MAGYARORSZÁGON A PALEOLITIKUM KEZDETEI Ringer Árpád Kezdjük hát könyvbéli őstörténeti időutazásunkat Kelet- és Dél-Afrika magasföldi szavannáiról, ahol a korai- és alsó-paleolitikum idején az emberiség bölcsője ringott, s ahonnan a két lábon járó - tudattal, beszédképességgel s az eszközkészítés képességével rendelkező - különös lény, az ember egyszerre útra kélt, hogy az őskőkor végére meghódítsa az Óvilágot, majd Ausztrália, az Újvilág és az Óceániai-szigetvilág benépesítésével lakottá tegye az egész Földet. A korai-paleolitikumban (2,5 millió és 1,4 millió év között) előbb Etiópiában, Kenyában, Tanzániában, később pedig egészen a Fokföldig kőeszközkészítő, fölegyenesedett testtartású, s a szocializáció kezdeti szintjén álló Australopitíiecusok, Homo habilisek és Homo erectusok éltek egymás szomszédságában. Testméretük s agytérfogatuk meglehetősen különbözött, ugyanakkor valamennyien rendszeres eszközkészítőknek és használóknak tekinthetők, s ilyen formán - napjaink megítélése szerint - tudatos lénynek, vagyis embernek számítanak. A ma ismert emberszabású majmok elődeitől megkülönböztette őket a két lábon járás, az életmód, a táplálkozás és a már említett szerszámkészítés. A füves, gyéren fás környezet kedvezett a társas együttműködés kiszélesedésének. Ebbe az irányba hatott a közös vadászat és élelemgyűjtés, illetve a csoportok ragadozókkal szembeni védelme. Az emberelődök néhány tíz fős csoportjai a napi élelem beszerzéséhez, amelyben egyes vélemények szerint - a kibontakozó vadászat zsákmányán kívül a ragadozók által elejtett és hátrahagyott döghús fogyasztása is társult, mind nagyobb területeket kóboroltak be naponta. Az egy szűkebb lakterülethez kötődés, ami jellemző az emberszabásúakra és az alacsonyabb fejlettségi szintű majmokra, mindinkább kibővült. Az élelemért bejárt territóriumon egy vagy több, újra és újra fölkeresett tanyahely alakult ki, amiknek sajátos szerkezetük volt. Külön részen történt a kőeszközkészítés, az állatok lehúsolása és feldarabolása, megint másikon álltak a hevenyészett lakóépítmények és az alkalmi tűzhelyek. A korai-paleolitikum eszközkészítése még igen egyszerűnek tekinthető. Kerekded kvarcit és vulkáni kőzet anyagú folyóvízi kavicsokból néhány ütéssel, illetve szilánk leválasztásával csak az egyik vagy ritkábban mindkét oldalukon megmunkált hasitokat és hasogatókat készítettek. Ezeket az állatok megnyúzásához, feldarabolásához használták elsősorban. De megkezdődött a gyártási hulladékok, a szilánkok rendszeres hasznosítása is. Ezekből apró pattintásokkal - retusálással - fúrókat, vésőket, ékeket, valamint hántolásra és bőrkidolgozáshoz vagy famegmunkáláshoz gyaluszerűen használt vakarókat is kaparó eszközöket készítettek. Néhány esetben a lelőhelyeken inkább ez utóbbiak, a szilánkeszközök vannak túlsúlyban. Eszerint már a kezdeti időktől számolni kell azzal, hogy a korai-paleolitikumban egymás mellett két technológiai hagyomány is létrejött, a magkő-