Emberelődök nyomában. Az őskor emlékei Északkelet-Magyarországon (Miskolc, 2001)

ELSŐ RÉSZ LEGŐSIBB MÚLTUNK KUTATÁSA ÉSZAKKELET-MAGYARORSZÁGON

helytípusok - barlangi - nyíltszíni - kutatásváltozásában tükröződött 1959-től, hanem abban is, hogy az 1945-ig tartó nyugati orientációt a világháború után keleti váltotta fel. Ettől kezdődően kutatóink a magyarországi őskőkori kultúrák eredetében és kapcsolatában erőteljesen hangsúlyozták a kelet-európai vonatkozásokat. A korábbi francia elnevezéseket elvetették, vagy mint - a Szeletai esetében - helyiekre cserélték ki. Az 1960-as években némileg megújult a francia iskola hatása a François Bordes és mások által kidolgozott paleolit tipológiai és statisztikai módszer átvételével. Ekkorra erősödött meg a Bükk-vidéken különösen érdekes Szeleta- és Aurignacien-kultúra elkülönítésének és különleges szerepe értékelésének az igénye is. A szakasz fontos régészeti publikációja a Vértes László nevéhez fűződő kézikönyv, Az őskőkor és az átmeneti kőkor emlékei Magyarországon 19

megjelentetése. Az őslénytan területén Kretzoi Miklós és Jánossy Dénes a gerinces kisemlőskutatásban ért cl nemzetközi eredményeket. Ezek az őséghaj lati - őskörnyezeti kutatások nagy fellendülését eredményezték. A két őslénytan szakember a magyarországi felsőpleisztocén tagolására többfázisú faunaszakaszokra épülő biosztratigráfiai-kronológiai beosztást dolgozott ki, a klímatozónák rendszerét. A ncgyedidőszaki rétegtanban Vértes László elkészítette a főleg bükki barlangok kitöltésére alapozott, 15 klímafázist elkülönítő felső-pleisztocén rétegtant és kronológiát. Egyúttal bevezette kutatásunkba a radiometrikus l4

C korhatározást is. Az 1960-as évektől a pleisztocén kutatásban megnőtt a löszsztratigráfia szerepe. E szakaszban, 1967-ben kezdte meg Kretzoi Miklós a rudabányai nevezetes hominoida lelőhely feltárását. Az ásatások itt azután harminc éven át folytak. 1976-tól napjainkig 1976-tól egy újabb napjainkig ívelő tudománytörténeti időszak következik. A Budapesti Történeti Múzeum munkatársaként Gábori Miklós és Gábori-Csánk Veronika 1996ban bekövetkezett halálukig aktívan részt vettek régibb kőkorunk kutatásában. A Magyar Nemzeti Múzeumban T. Dobosi Viola, aki Vértes László tanítványaként kezdte meg pályafutását, e tudománytörténeti időszakban különösen a felső-paleolitikum kutatásában ért el számottevő eredményeket. A megyében több ásatást végzett. így Sajóbábony Méhésztetőn, Tarcal Citrombányában, Bodrogkeresztúr Henye-hegyen és Megyaszó Szeles-tetőn. 1978-tól új generáció kezdte meg munkáját, Gábori Miklós és Gábori-Csánk Veronika tanítványai: Simán Katalin, T. Biró Katalin, Ringer Árpád, Kövecses-Varga Etelka, Csongrádiné Balogh Éva, Mester Zsolt. Ezzel egyidejűleg új színek is megjelentek őskorkutatásunkban: a kőeszközök nyersanyagvizsgálata (T. Biró Katalin), a geoarcheológia (Ringer Árpád), a kőeszközkészítés technológiai vizsgálata (Mester Zsolt). Az 1978-as évtől 1984-ig - ugyan megszakításokkal - két paleolit specialista is dolgozott a megyében, a Herman Ottó Múzeumnál, Simán Katalin és Ringer Árpád. Mindketten számos feltárást végeztek Miskolc környékén, illetve Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. Simán ásatásai közül a miskolci Avason, Sajószentpéter Nagy-Korcsolyás-tetőn, Korlát Ravasz-lyuk-tetőn, és a Hidasnémeti Borház-dűlőn végzettek, Ringer feltárásai közül pedig Miskolc Kiskőbányán, Miskolc Rózsás-hegyen, a Szeleta-barlang-ban, a Diósgyőr-Tapolca-barlang előterében, a Puskaporos-kőfülkébcn, Mályi Öreg-hegyen, Sajószentpéter Margit-kapu-dűlőn, Répáshuta Pongor-lyukban és Szendrő Temető-dombon folytatottak a legfontosabbak. 19 Vértes L. 1965.