Emberelődök nyomában. Az őskor emlékei Északkelet-Magyarországon (Miskolc, 2001)

HARMADIK RÉSZ AZ ŐSKŐKOR ÉSZAKKELET-MAGYARORSZÁGON

ritmusának megfelelően fokozatosan javultak az életkörülmények a Tokaj-Eperjesihegység területén is. A Közép-Duna-medence belső területein ebben az időszakban két eszközmegmunkáló hagyományt követő népességet ismerünk. A korábbi időszakban már magas technikai szintre emelték a magkő - penge-megmunkálás technikáját. Hagyományosan ezt alkalmazzák a gravetti kultúra fiatalabb telepcin is. Velük egyidőben, úgy 18-19 ezer évvel ezelőtt tűnnek fel azok a népcsoportok, amelyek szívesen készítették eszközeiket folyópartokon gyűjtött kavicsokból. A kultúra névadó lelőhelye a Somogy-megyei Ságvár. Jelen ismereteink szerint tartósan nem telepedtek meg az ország északkeleti vidékein, ám élénk kapcsolatban voltak a terület lakóival. Dunántúli telepeiken ugyanis gyakran előfordulnak innen származó nyersanyagok, elsősorban az obszidián. 33. ábra. Allatok megnyúlásához és lehúsozásához használt kőeszköz a tarcal-citrombányai felsőpaleolit településről A tokaji Kopasz-hegy oldalában tártuk fel egy olyan felső-paleolit vadásztábor részletét, ahol a pengés eszközkészítő hagyomány örökösei telepedtek le. Tarcal határában, a Fekete-hegyen a hetvenes évek elején új kőbányát nyitottak. A piroxén-dácitot fedő 2 méter vastag lösz megbontása - eltakarítása kiváló alkalmat nyújtott Krolopp Endre malakológusnak, hogy jégkori puhatestű maradványokat gyűjtsön. Terepszemléjén két, egymás alatt 80-100 cm-re, a teljes bányafal szélességében húzódó fekete, szenes csíkot talált a löszben. E két szint közül a felső a jelenkori felszín alatt cca 80 cm-re, a jégkorvégi vadászok tűzhelyének a nyoma volt. A telep egyrészét már akkorra elvitte a munkagép. A kutató jó időben volt a jó helyen; az eredetileg sem nagy település leleteit a megsemmisülés előtti pillanatban találta meg. A tarcali telep egy ideiglenes vadásztábor maradványa. A szűkebb környéken, a hegy lábánál elejtettek egy-egy lovat vagy rénszarvast. Itt helyben dolgozták fel, sütötték vagy szárították meg a húst. A telep eszközkészletéből mindössze 35 db került elő, s az egész régészeti leletanyag az eszközelőállításkor keletkezett hulladékkal, pattintékkal együtt sem éri el a 400 db-ot. A kőeszközök nyersanyaga zömmel a helyi hidrokvarcit és obszidián. A leletanyagot színesíti a két harmadkori csiga, amely a korszak kedvenc ékszere volt. A tűzhelyeken cirbolyával és vörösfcnyővel tü-