Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója 2. 1908-1917 (Miskolc, 2001)

Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója (1908-1917)

gyek egyes részein, de nem jelentékenyek, nem valami kétségbe ejtők. Sőt most több oldalról azt hallani, hogy a szőlők a tavalyihoz hasonló dús termést hoznak. Engem a hónap közepe táján véletlenül az a veszteség ért, hogy gyönyörű vizslám, Lord egy este az utcán bekapott mérges húsdarab öldöklő hatása alatt hirtelen kimúlt. Szinte tizenkét évig volt apró örömeim tárgya. Sok kedvesség volt benne, ami emberben is megvan, s kevés azokból a sötét tulajdonságokból, mik az emberben bőven találhatók. Mindig hűségesen, szinte kedveskedve ragaszkodott hozzám. Többnek néztem, mint közönséges ebnek. Figyelmeztet általa a körültem settenkedő mulandóság. Egy hónap óta naponkint szorgalmasan tanulok angolul Miskolcon egy nyelvmestertől. A nyelvnek nemcsak irodalmi használatát akarom általa tökeletesbíteni, de az élőbeszédben, a kiejtésben is szerezni némi jártasságot. Sokak előtt feltűnő lehet, hogy hosszú életem vége felé vetem a fejemet erre a tanulásra. De, hála Istennek!, az én szellemi berendezésem még helyén van annyira, hogy új ismeretekkel gyarapítását kívánatosnak érzem. - Egyebek közt Kossuth Amerikában tartott beszédeit olvasgatom most a nyelvmesterrel. Székiben megértem, és gyönyörködve olvasom hangosan. Azt mondta legközelebb a nyelvmester: úgy olvasok, hogy bármely nagy hallgató közönség előtt felléphetnék vele. Próbálok haladni egypár hónapig, bár egy kissé fárasztó és egy kissé költséges is: egy óráért 2 korona 80 fillér. Néhány nappal ezelőtt Heinrich Gusztáv barátomtól levelet kaptam. Verset kér tőlem arra az emlékünnepélyre, melyet az „Akadémia" a jövő év elején szándékozik tartani gróf Széchenyi István halálának ötvenedik évfordulója alkalmából. Nem mertem neki határozottan ígérkezni, de megtagadni sem. Csakugyan végleg elbúcsúzottnak s elnémultnak érzem a Múzsát. Aztán hogyan is írjon valaki ódát Széchenyiről Arany ódája után? De elmémben fogom forgatni a tárgyat. Igennel vagy nemmel határozott választ adni úgyis csak az év vége felé kell... Hátha addig rám tekint „a Múzsa kegyelme"! Itt mulatnom a mai nappal elég volt. Délután búcsút veszek. Akkor szeretnék újra kijönni, midőn rózsáim, különösen az ülőpad előtt levő cukorrózsa szegély (centifolia) dús bimbói virítani fognak: talán tíz-tizenkét nap múlva. 1909. június 16. A cukorrózsa szegély bimbói bizony nem virítanak. Nem is oly dúsak, mint a múltkor felszínes megtekintés után látszottak. A sűrű vesszők magasra nőttek, de virágtalanok. Közöttök alant elfödözve kezdenek piroslani, hasadozni a gyér bimbók. Úgy gondolom, megrontottam azzal, hogy tavasz kezdetén nagyon is alacsonyra metszettem. Ezáltal a vesszők dús hajtását megkaptam, de a remélt virágzás elmaradt. - A kert ösvénye mellett levő néhány rózsatőm még most is igen szépen virít. Különösen egypár „La France", mely bár régi, szinte divatból kiment fajta, nekem még mindig egyik legkedvesebb rózsám színére, alakjára, nagyságára és illatjára nézve. Pedig rózsáimat is megviselték a közelebbi rendkívüli esős, zivataros napok. Vidékünkön záporesők nagy villámlással, menydörgéssel együtt jártak; itt-ott jég-