Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója 2. 1908-1917 (Miskolc, 2001)

Jegyzetek

„Valami cseng-bong arról a fejemben." - A Szép öreg templom című költemény - később módosított - utolsó két soráról van szó. A verset a Budapesti Szemle közli (1917, 170. kötet, 486. szám, 446-447). Lásd még: LÉVAY 1925, 97-99. 1916. júl. 14. „bús dalba foglaltam mint már elköltözöttet" - Lásd az 1910. nov. 26-i naplófeljegyzéshez tartozó jegyzetet. 1916. szept. 7. „szorgalmas, szegény özvegyasszony" - Ozv. Nahóczky Mihályné. A Búcsú az öreg szilfától című költeményt a Budapesti Szemle közli (1916, 168. kötet, 479. szám, 292-293.) Lásd még: LÉVAY 1925, 88-91. 1916. okt. 5. „egyik unokahúgom, egy szegény özvegy papné" - Bodnár Istvánné Benedikty Julianna. „írjak én erre bármi kis verset" - Lévay a centenáriumi alkalomra csakugyan ír egy emlékódát. Az Arany bölcsője. Születése századik évfordulóján a Kisfaludy-Társaságban című költeményt közli: Budapesti Szemle, 1917, 169. kötet, 449-451; A Kisfaludy-Társaság Évlapjai, 1916/17, új f. 50. kötet, 18-20; LÉVAY 1925, 93-96. 1916. okt. 17. „Pedig írtam azóta mást is" - A szalontai temető című vers megjelent: Budapesti Szemle, 1917, 169. kötet, 482. szám, 286-287; LÉVAY 1925, 91-93. 1916. dec. 11. „két kis költeményben is elsirattam" - Lásd az 1910. nov. 26-i naplófeljegyzéshez tartozó jegyzetet. 1916. dec. 28. Az Arany bölcsője c. költeményhez lásd az 1916. okt. 5-i naplófeljegyzéshez tartozó jegyzetet. 1917. febr. 15. „A hírlapok nagy elismeréssel írnak róla." - Lásd például: Az Újság, 1917, 44. szám. 1917. febr. 23. „T. L.-né" - Özv. Tóth Lászlóné Csernák Judit. Később Lévay ez utolsónak szánt naplófeljegyzést még egy magyarázó-lezáró szöveggel egészíti ki: Szüleim 1892. év januárjában haltak el. A veszteség fájó érzete ösztönzött papírra vetni és feljegyezgetni búsongásaimat. Kezdettem azt mindjárt azon évben okt. 24-én. Azóta állandó, gyakori foglalkozásom lett ez a feljegyezgetés. Sok minden apróság, ami körültem vagy velem történt. Sohasem valami fontos, gyakran éppen semmiség. Inkább csak szórakozás, bahrálgatás. Semmi különös célom nem volt vele, legkevésbé, hogy azokat valaha valaki majd olvasni fogja. Azt gondoltam, jól fog esni magamnak, ha idővel előveszem e lapokat s felújulnak előttem a régi emlékeim. Most már életem kilencvenkettedik évében ennek a vágyakozásnak vagy reménynek vége van. Elgyengültek a szemeim, s képtelen vagyok az olvasásra. így rám nézve ezek a feljegyzések,