Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója 2. 1908-1917 (Miskolc, 2001)

Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója (1908-1917)

ték volnának, s ma éppen talán holdtölte van. De tőlem ezek a siránkozó, gyászos napok elvonták azt a ritka gyönyörűséget, melyet nekem holdvilágos tiszta időben a nap lenyugvása, a változatos színű felhők játéka, s maga az égboltozat csillagos fensége nyújtott. Napok óta nemcsak azt nem, de a külső levegőt is alig élvezhettem. Olvasom a „Gömör-Kishont" című vármegyei közlöny f. é. augusztus 9-ei számában, hogy a szilicei erdős fennsíkon „zsombolyok", azaz sokszor a sziklák közt mélyen lenyúló horpadások vannak, melyeknek tátongó mélységébe beesni biztos halál. „Ezeket - úgy mond - a geográfia ravasz lyuk és debrő néven ismeri, de ott csak zsombolynak hívják"... vajon ez a debrő nem egy azzal, amit nálunk teher néven ismerünk? Ami nálunk is horpadást, mélyedést jelent úgy a szárazföldön, mint a vízben. A szeszélyes idő csak nem tagadja meg magát. Hiába biztatott bennünket délelőtt a nap egy-egy röpke mosolygása. Még be sem végeztük az ebédet, ismét megeredt az ég csatornája, s egy félóráig tartó sűrű eső újra meglocsolta a különben is lucskos talajt. A vendégek közt némelyik ki is fakadt e szűnni nem akaró kellemetlenség ellen. Egyik asztaltársam azt mondta, hogy tíz esztendeje látogatja a fürdőtelepet, de ily rosszul sikerült évszakra itt nem emlékszik. De én azt hiszem, volt már ennél rosszabb is. Az eső kissé sok, az igaz, de legalább most nem jár vele nagy hideg. S ha az eső megszűnik, mindjárt mozoghatunk a sétányokon. íme, most délutáni három óra tájban már csendes, kellemes, napfényes időnk van. Nemigen bízhatunk ugyan tartósságában, de legalább kivonulhatunk. Szentpéterről levelet kaptam Jolánkától. írja, hogy ott híves, szeles, őszi idők járnak; hogy kertemben most is virít néhány rózsa, s abból nagyanyja sírjára is juttatnak, írja, hogy Miskolcról Juci nénjek és Ilka meglátogatták őket augusztus 8án, szombaton, éppen szegény húgom elhunytának egy hónapos forduló napján... Szép volt tőlök ez a kegyeletes megemlékezés, s jólesett a szomorkodóknak; nekem pedig az, hogy emlékező versecskémet véletlenül én is éppen azon a napon írtam. Tátraszéplak 1908. augusztus 12. Minden tekintetben jelentéktelen nap. Semmi följegyzésre méltó se velem, se körültem. A töltés melletti sétány végén sütkérezve reggeliben egy padon egypár otthoni ismerősömmel találkoztam, akik a Csorbai-tóhoz kocsiztak. A nap tisztán, melegen sütött, de csak néha-néha. Az ég általában felhős maradt, és déltájban oly hidegre változott az idő, hogy szinte havat vártunk. Változó és barátságtalan maradt egész nap. A bérceken sűrű föllegáradat hömpölygött és esővel fenyegetett. Nem bírjuk megnyerni az augusztushoz illő szép napokat. Levelet kaptam a miskolci „Takarékpénztár" igazgatójától. Az intézet rendes ügymenetéről értesít, melyet az elkövetett nagy sikkasztás érzékenyen meg nem zavart. Ma válaszoltam a dologra tartozó egyéb körülményekről is. Tátraszéplak 1908. augusztus 13. Gyönyörű idő kedvezett a füredi látogatásnak. Könnyedén átsétáltam oda délelőtt és délután vissza is. Útközben találkoztam Lekky Pistával, aki egykor az én