Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója 2. 1908-1917 (Miskolc, 2001)

Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója (1908-1917)

tem árnyékos fái közt töltöm. Rendkívül gazdagon virít ez a néhány rózsa. Különösen az ülőhelyemet környező pünkösdi rózsasövény gyönyörű. Návay Lenkét, a Görgei Artúr családi környezetének egyik nemes szívű tagját, G. hű ápolóját várom ide ma délre Budapestről. Levélben tudatta velem, hogy ma meglátogat. Örömmel várom. Sokat fogok tőle kérdezni és megtudni az általam annyira szeretett és tisztelt nagy ember betegsége és halála körülményeiről. Soha nem fogom őt elfelejteni, az ő hazafiúi nagy érdemének s irántam táplált és tanúsított rokonszenvének becsét és értékét. 1916. június 13. Vendégem, Návay Lenke csakugyan megérkezett tegnap este hét óra tájban. Tarnay Gyula főispán hozta őt hozzám Miskolcról autókocsin. Örültem a váratlan látogatásnak. Sok érdekes dolgot tudok meg tőle Görgei Artúr utolsó napjairól s körülményeiről. - Mariska húgomhoz vittem őt vacsorára és éjjeli szállásra. Ma délben utazik vissza az egy órai vonattal. Nagyon megbecsült engem, hogy csupán engem meglátogatni fáradt ide Budapestről. Kifogyhatlanul beszédes minden tárgyról. Felújít nálam sok kedves emléket. Nagy rózsabokrétát visz tőlem, mint mondja, a Görgei sírjára, mely, mint mondja, el van borítva virággal, mint élete elborítva volt tövissel. Magam a délutáni hat órai vonattal utazom vissza. Miskolc 1916. június 25. A naptár szerint benne volnánk már a nyárban, de változatos, szeszélyes időjárásban vagyunk. Alig van egy-egy állandó, tiszta nyári napunk: sokszor lehűlt, hideg, főképpen a nemrég átvonult jeges vihar következtén, majd borús, esős, szeles. Minden módon próbál bennünket az Isten. Pünkösd második napján Szentpéteren meglátogatott engem Návay Lenke Budapestről. Csak azért fáradt ide a fővárosból, hogy engem meglátogasson. Húgomnak szívesen fogadott vendége volt hétfőn estétől kedden délig. Ö az elhalt Görgey Pistának mostohaleánya s Artúrnak haláláig hű ápolója. Sok érdekes apróságot beszélt róla. Megmaradtak nálunk szentpéteri rövid mulatásának furcsa emlékei. Napról napra nehezebben megy már nekem minden: olvasás, írás, járás-kelés, időtöltés. Kerül az érzés, a gondolat s az azok kifejezésére való képesség. Szinte pepecselő munkába került formába önteni egy rövid költeményt arról a kecskéről, melyet egykor Tátraszéplakon láttam, melyet nyakmirigyétől megfosztva a bazedov-betegek gyógyítása végett hoztak oda, de nem vált be. Tegnap meglátogattam a lutheránusok temetőjét. Bámulatba ejtett, szinte gyönyörködtetett a nagy tisztaság, az ízléses rend, szebbnél szebb, szinte pompázó síremlékek nagy serege, az egész temetői telep szabályos nagy területe. Eszembe jutott e részben a mi kálvinista nemtörődésünk, a mi temetőink szinte zord elhagyottsága, ízlésünk fejletlensége, mert azt talán mégsem mondhatnám, hogy - szegénysége. Arra gondoltam, hogy a lutheránus temetők ily gyönyörű gondozása talán valami összefüggésben van magának a vallásnak egyházi rituális külsőségeivel,