Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója 2. 1908-1917 (Miskolc, 2001)

Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója (1908-1917)

Messze a kéklő távolban Tűnik el múlt szerencsém, Halvány csillag sugarában Szép emléket nyújt felém. Az esztendő végén, az iskolai vizsgálatok után a nagyközönség előtt ropogós búcsúmarsokat daloltunk. Kettőnek egypár sora jut eszemben. Az egyik így kezdődött: Viva van a nemes pálya már A másik így: Márs, a had-aspis istene megszűnt Górálni mennyköveit Efféle apró maradék szemléletében is elandalog néha a visszafelé röpkedő képzelet. Emlékezem még egy német dallamú nótára is, melynek dallamából és szövegéből csak ennyi zsong már a fejemben: Ettem, ittam egykor, aludtam, Más boldogságról semmit tudtam: Elet ez, bár akárki lássa, Nem csak napok múlása. Ezek a kihalt apróságok köztünk a „miskolci líceumban" a múlt század harmincas éveinek végén és a negyvenesek elején éltek. Mikor én abból az iskolából 1846. július elején kiléptem, az irodalmi és társadalmi élet erősebb nemzeti érzésekkel és vonásokkal kezdett lüktetni az iskolákban is. Miskolc 1916. május 12. A tegnapi „Budapesti Hírlapban" olvasom, hogy a régóta nagybeteg Görgei Artúr utolsó napjait éli. Eszméletlen állapotban van, és az orvosok mindennap várják kimúlását. A folyó év január 30-án életének kilencvennyolcadik esztendejét töltötte be. Csudálatos ajándéka volt a gondviselésnek ez a rendkívül hosszú, pátriárkái életkor. Kettőt engedett megérnie, tragikus, dicső pálya után, e rendkívüli, magasztos, erős jellemnek. Látta csúfos vereségét az orosz zsarnoki hatalomnak, mely óriási fegyveres tömegével az ő diadalmas magyar hadseregét eltiporta. Ez fölemelő, szinte életadó balzsama volt a dicső magyar hadvezér már-már bomladozó lelkivilágának. - Látta, érezte továbbá, hogy az igazság végre is győzedelmeskedett azon az istentelen balvéleményen, amellyel az ő nevét szabadságharcunk után bűnbakot kereső honfitársai sújtották.