Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója 2. 1908-1917 (Miskolc, 2001)

Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója (1908-1917)

pölygésével együtt járó fenség, de jólesett elmulatni a nagy események könnyen ömlő, nagyon naiv alakba öltöztetésén. Hogy hexameterrel is mint tudott bánni, még megmutatta a Pharsalia fordításában. Elbeszélései irodalmunk ily termékeinek legjobbjai közé tartoznak. Szerette az egyszerűt, a valódiságot. Emlékezem, hogy egyszer Budapesten a református énekeskönyv megújítása felett tanácskoztunk. A könyv már a poéták modern zengeményeivel csaknem egészen egybe volt állítva. Baksay nekem a tanácskozás után meggyőződés hangján mondotta, hogy az egészből semmi sem lesz; a „Konvent" nem fogja ezt elfogadni, mert a javítás nem javított, de rontott. Lelkes egyszerűség helyett lélektelen cifrát adott. - És valóban úgy lett. És így annyi előkészület, zaj, fáradság és költség mind füstbement. Néhány évvel ezelőtt találkoztam vele Budapesten. Kérdeztem, hogy a püspöki hivatal nem kárhoztatja tétlenségre a Múzsát? Azt felelte, hogy az Odissea fordításával szinte felerészben elkészült. Azt szeretné bevégezni, és még valami elbeszélésfélét. De bizony püspöksége ideje alatt semmi költői alkotást nem láttam tőle. Maradandó értékű író volt. Elmúlása veszteség az irodalomnak. De évei nagy magaslatán már következnie kellett az elköltözésnek. Nem tudom, kivette-e részét az élet boldogságából, melyet a gondviselés többé-kevésbé mindenkinek kínál, csak észre kell venni és méltányolni? De én azt gondolom, hogy a püspökség az igazi poétának nemigen való, kivált, ha már hetven éven túl van a poéta. Miskolc 1915. június 22. Ma vettem Baksay Sándor haláláról a gyászjelentést, melyet a kunszentmiklósi református egyház adott ki. Úgy látszik, közeli rokonsága talán nem is igen volt, hogy az adhatott volna családi jelentést az ő elhunytáról. Tegnap írtam néhány meleg sort Darányi Ignácnak mint a „Dunamelléki Református Egyházkerület" főgondnokának. Részvétemet tolmácsoltam az egyházkerület vesztesége fölött, s megemlékeztem Baksay Sándor kiváló érdemeiről Mostanában az én kapkodva előrángatott olvasmányaim (lelki táplálékaim) közt a református énekeskönyvet, Szent Dávid zsoltárait Szenczi Molnár Albert fordításában olvasgatom. Elolvasom egytől egyig mind a százötvenet. Az egészet így még sohasem néztem át. Visszaidézik emlékembe gyermekkoromat egyes zsoltárok, melyeket régen a szentpéteri népiskolában könyv nélkül és énekelni is megtanultam, s most is el tudok énekelni. Leginkább olyanok, melyeket a templomban énekelni szoktunk. Nem lehet ezeket a zsoltárokat botránkozás nélkül olvasni. Szörnyű hatalommal uralkodik bennök a bosszúálló Jehova. Szörnyű tartalom, szörnyű nyelv és előadás, kegyetlen verselési gyötrődés. Ily könyvet adni a nép kezébe, ennek használatát tűrni csaknem háromszáz esztendeig: valóságos szégyene, bűnös mulasztása a magyar református hitfelekezetnek. Ha az egészből negyven-ötven darabot kiválasztanának, s olvashatóvá tennék: elég volna a közhasználatnak a gyülekezet számára. így is kevés van olyan, melyet