Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója 2. 1908-1917 (Miskolc, 2001)

Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója (1908-1917)

Tátraszéplak 1908. augusztus 1. A hónap első napja komor arccal köszöntött be. Sűrű, vastag köd terjengett az egész völgyön, s itt a magasban is elborított bennünket. De csakhamar elvonult, s az egész nap olyan bizonytalanul, föllegesen, szinte esővel fenyegetve múlt. Néha-néha kivillogott a nap a borulatból. Ilyenkor, akinek társasága nincs, mint nekem, a sétára se nagyon csalogatván az idő, szobába vonul, s ott űzi az unalmat egyedül, amint lehet. Egy kicsit olvasgat, egy kicsit szundikál, ha éppen ráfanyalodik, írogat. Legalább ily haszontalanságot, mint én e lapokon. Egyebek közt Arany verseit olvasgatom. Uj meg új gyönyörűséget nyújtanak költeményei, melyeket rég ismerek. Időrendben levén sorozva egymás mellé szinte korrajzokká válnak, legalább rám nézve, aki mind a kort, mind az írót jól ismertem. Egy költeményét sem olvashatom anélkül, hogy önmagára, egyéniségére ne gondoljak. S fel-felújulnak emlékezetemben a vele volt érintkezésemnek részletei s az a jóleső érzés, hogy őt ismerhettem, s rokonszenvét bírhattam. Most már nem minden költeménye hat reám oly élénken, mint midőn első megjelenésekor olvastam. De mégis minden magyar költő közt az ő műveiben merülök el legnagyobb gyönyörrel és csudálattal. Tegnap levelet vettem Bélától és Emikétől. Házi körülményeikről eléggé kedvezőt írnak. Emiké elhunyt jó édesanyja emlékével foglalkozik, szomorkodik, írja, hogy mindig előtte lebeg alakja, s hogy sok idő kell, míg az ember felejteni bír... Igen! Az idő enyhíteni szokta fájdalmunkat. De elfelejteni soha nem tudjuk azokat, akiket szerettünk. A szív sebei beforrának, de a forradás alatt sokszor felébred az elpihent fájdalom. Tizenhat éve, hogy szüleimet eltemettem. Most is igen gyakran feltünteti előttem alakjokat s velők töltött életemet úgy az álom, mint az ébrenlét. Tátraszéplak 1908. augusztus 2. Nem valami jelentős nap. Semmi különös följegyeznivalóm. Maga az időjárás is barátságtalan, hűvös, szeles, borongós. Mindamellett átsétáltam Füredre ebédre, mégpedig sétalépésben odamenet is, visszajövet is úgy, hogy útközben csak egyszer pihentem. Most már a társaság teljes számban volt. A hangulat most is csak oly langyos, mint csütörtökön volt. Annak a meglepő nagy fejér rózsának a neve, melyet a múltkor a nagy szálloda előtti rózsacsoportban megcsudáltam: „Frau Carl Dursky". Kapható - amint Szabó Guszti mondja - Mühle virágkereskedőnél Temesvárott. Kézsmárki híres mézeskalács-süteményeket, pumpernikliket rendeltem Füreden vásárnaponkint sátorozó Haide Károlynál: Mariskának Szentpéterre, Jucinak Miskolcra, Emikének Furtára. Magamat is ellátva egypár csomaggal, ebéd után azonnal visszaindultam. Béláéknak levelet írtam Furtára. Horváth Lajostól levelet kaptam válaszul.