Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója 2. 1908-1917 (Miskolc, 2001)

Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója (1908-1917)

egyénisége vonzott hozzá. Tiszta fő, csupa lelkesedés. Az csak mellékes jelző, hogy volt főispán, országgyűlési képviselő, főrendiházi alelnök, valóságos belső titkos tanácsos. Jólesik, ha megemlékezik néha rólam az az egypár régi jó barát, akik velem együtt az elmúlás küszöbén állanak már. A közdrágaság napról napra fokozódik. Jövedelmünk pedig - legalább nekem - a régi fokon van és marad. Kilátásaim a legnagyobb óvatosságra intenek, hogy eddig megtakargatott tőkémre ne szoruljak. Azt szeretném megtartani utódaim számára. Tegnap összeszámítottam a múlt évben a gyógyszertárba történt fizetésemet. Egypár korona híján háromszáz korona volt. Pedig voltaképpen nem is mondhatom magamat betegnek. S íme, az az én bajom mégis, az ápolónő fizetésével együtt, évi ezerötszáz koronába kerül, sőt többe is! Néhány nap óta hatóságilag szabályozott és utalványozott kukoricás (50 percent) kenyeret eszünk. Ennénk, de nem állja a gyomrunk: égetést és hasmenést okoz. Én ahelyett csak zsemlét próbálok. Közönséges a panasz. A hatóság ígéri ma, hogy a kenyérsütés helyesebb módja iránt fog intézkedni. Hat kiló liszt vagy hat kiló kenyér van egy hónapra kiszabva egy személyre. Miskolc 1915. április 18. Még meg sem kaptuk a hadikölcsönre adott pénzünkről a kötvényeket, már is hirdetik, hogy legközelebb egy új, második hadikölcsön iránt történik intézkedés. Tartani lehet attól, hogy a mi viszonyaink közt ez a második felhívás nemigen fog megfelelni a várakozásnak. Pedig szinte a szigorúan nélkülözhető utolsó fillérig kell áldoznunk a haza megmentése végett. Én az első kölcsönben hétezer (7 ezer) koronával vettem részt, amit takarékpénztárban régen elhelyezett tőkém kerek összegének megcsonkítása nélkül adhattam. Most már, ha a második kölcsönben részt akarok venni, a tőkéhez kell nyúlnom, melynek biztos kamatjaira pedig nélkülözhetlen szükségem van. Városunkban nagy meglepetést, felindulást, sőt megbotránkozást okozott e napokban az a kiderített tény, hogy a hadsereg részére történt szállításoknál a csalásban számos előkelő kereskedőink is bűnösek. Először csak zsidókról beszéltek; pár nap óta már három legtekintélyesebb keresztyén kereskedőnk is le van tartóztatva. Ezek Weidlich Pál, Nagy Miklós és Berzy Sándor. Szinte elképedve írom ide neveiket. Bár tisztázhatná őket a szigorú, igazságos vizsgálat! Voinovich Géza értesít tegnap, hogy nála heverő versemet, Lemegy a nap címűt az „Akadémia" májusi nagygyűlésen óhajtanák felolvastatni, „ha megengedem". Rögtön válaszoltam, hogy megtiszteltetésnek veszem, bár a verset nagyon is szubjektív volta miatt nemigen tartom az ünnepély keretébe illőnek. Az a gondolatom volt, mikor a verset Voinovich Géza gondjára bíztam, hogy az majd csak halálom után fog nyilvánosságra kerülni. Azt írja, hogy utolsó levelem két heti postai késedelemmel jutott hozzá. Mostanában az ily postai zavar napirenden van. Magam is tapasztalom.