Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója 2. 1908-1917 (Miskolc, 2001)

Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója (1908-1917)

A múlt napokban Nyusztay Vilmos öcsém tulajdonába bocsátottam avasi kedves pincémet egy fiktív adásvételi szerződés alapján. Nekem már nincs szükségem erre a birtokra, neki nagy van. Végrendeletemben is úgy intézkedtem, hogy nagynénje halála után az övé legyen. Szőlője van, s foglalkozik borkezeléssel és üzlettel. Ezzel is jelét akartam adni, hogy melegen vonzódom családjukhoz, s méltányolva érzem irántam mindig táplált szeretetöket és jóságokat. Rokonaimra nézve ez a fekvőség különben is jelentéktelen. Miskolc 1914. július 24. Rekkenő hévségű néhány nap után, tegnap délutáni öt óra tájban, minden előjel nélkül egyszerre irtóztató vihar tört ki. Az ég elsötétült. Rémítő szélvész zúgott le oly rémítő erővel, mely mindent elsodorni, ledönteni látszott. Iszonyú porfelhő zúgott a városra nyugat felől, mely a sötétséget még borzasztóbbá tette. Az emberek, szinte egymást sem látva, riadva futottak az utcán, s menekültek kapuk alá, boltokba, ki hova tudott. Esőnek, villámlásnak, míg ez az ítéletidő tartott, híre sem volt, csak fél óra múlva, mikor a vihar kitombolta magát, pattant ki egy-két villám, s hullott némi csekély eső hat óra tájban, mely a levegőt kissé lehűtötte. Úgy látszik, e rendkívüli katasztrófa az ország számos vidékén átdübörgött, s tetemes kárt is okozott. Fákat döntött ki, épületeket bontott meg, sőt emberáldozatokat is kívánt. A ma reggeli helyi hírlapban olvasom, hogy Budapesten a viharnak tíz halottja, negyven sebesültje van. - Az ég sem akar kedvezni ennek az önmagát marcangoló nemzetnek. Holnap Szentpéterre szándékozom. Igazán csak a megszokás és az emlékezet hajt. Megcsökkent az a kegyeletes, jó érzés is, mellyel én régebben azt a kis „üres fészket" gyakran látogattam. Kapom onnan a hírt, hogy most rossz időben megyek: a marhák száj- és körömfájásban betegek, s tej és tejféle az egész városban nem kapható, így tehát nem vendégelhetnek engem a húgaim úgy, mint szeretnék. De éppen szívesen vesz egy kis nélkülözést az én mostani étvágytalanságom. E napokban két sétapálcám fogantyúja végére ezüst lemezt tétettem. A baráti megemlékezés vett rá. Egyik pálca az Orczy Gyuláé volt, kinek halála után az özvegye ajándékozott meg vele. Az ezüst lap közepén egy „O" betű van. A másik pálca a Gyulai Palié volt, akinek azt (olajfából van) egy tanítványa hozta Olaszországból, s Pali azt nekem ajándékozta. Ennek ezüst lapján „Gy" betű van. így támogatnak engem haláluk után is barátaim. 1914. július 27. A fentebbi kis vers Diagnózis címmel, kissé változtatva és egy versszakkal megtoldva jelent meg a „Sárospataki Református Lapokban". Most az egész ország lázas izgatottságban van a Szerbia ellen minden órában nyíltan kitörhető háború miatt. Úgy vagyunk itt Szentpéteren. Nyugtalanul várjuk a lapokat, melyek némelyike most naponkint két kiadásban is megjelen („Az Est"). Nem emlékszünk a Monarchia oly háborújára, melyet mind a két fél, az osztrák és a magyar ily összhangzó, egybeforrott lelkesedéssel üdvözölt és foga-