Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója 2. 1908-1917 (Miskolc, 2001)
Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója (1908-1917)
Tegnap mind Miskolcon, mind itt - sőt itt már tegnapelőtt is - zivataros nagy esőzés volt ismételve is. Jól megáztatták a kiszáradt földet. Használ a növényzet némely részének, de némelyekre nézve már elkésett. Holnap reggel elhagyom ezt a nyugodalmas „fészket", s csak hetek múlva fogom ismét látni. Őrizzék addig is azok a szellemek, melyeket én itt mindig körültem lebegni érzek! Tátraszéplak 1908. július 26. Elhagytam végre az otthoni terhes, nyugtalanító légkört: a szentpéten szomorú körülményeket, a miskolci udvaron lerombolt épület romjait, az ottani társadalmi izgalmakat. Szinte lelki, testi szükségét éreztem már az elvonulásnak. Tegnap délután háromnegyed három órakor indultam kocsin Poprádról kilenc koronáért. Pontban négy órakor O-Tátrafüredre érkeztem, és öt órakor Széplakon már teljesen ki is pakoltam a „Millennium"-ban, 5. számú régi szobámban, mely igen tisztán s az asztalon egy vadvirágokból kötött nagy bokrétával várt reám. Este már együtt vacsoráltam a múlt évről ismert kedves társasággal, melyben, K. Aladár most már rokonszenves ifjú nejével jelent meg. Az étterem zsúfolásig telve volt, s amint felületesen végigtekinthettem, bizony nem valami előkelő közönséggel. Hallom, hogy annak a legnagyobb része izraelita. Sok panaszt emlegettek a kiszolgálat ellen, kevesebbet az ételek ellen. Már Poprádról ideutazás közben elkezdett esni a sűrű, csendes eső. Folyvást esett még este is. Mondják, hogy ez több mint egy hete minden nap így tart, s kezdi kimeríteni a vendégek türelmét. Ma, midőn e sorokat írom, délelőtt tizenegy órakor szép, napfényes, derengő időnk van. Talán az én kedvemért adta a gondviselés. Keleti szél háborgatja a fellegeket. De a levegő még mindig esős kedvűnek mutatkozik. Sokan kérdezősködnek tőlem a miskolci „Tak.pénztárban" történt nagy sikkasztásról. Kevés van olyan, aki az igazgatóságot erősen vádolná a felügyelet és ellenőrzés elmulasztása miatt. Többen állítják, hogy ily pénztáraknál megtörténhetik a sikkasztás a legtüzetesebb s legéberebb ellenőrzés mellett is. Nagy csapás lenne, ha az eddig felderítve levő sikkasztott összegen, 133 ezer koronán túl többet is fedezne föl a további vizsgálat. Reggeli után sétáltam. Próbálni akartam, hogyan bírja a lábam. Két kilométert mentem sétalépésben minden pihenés nélkül; aztán egy negyedórai nyugvás után vissza, szintén pihenés nélkül. Ebből úgy látom, hogy a hetenkint szokott kétszeri látogatást O-Tátrafüredre baj nélkül elgyalogolhatom. Tátraszéplak 1908. július 27. A tegnapi nap sem múlhatott el eső nélkül. Ha nem sok is, de estefelé mégis lanyháit, s csaknem utolért engem egy hosszú hegyi sétán, melyet hegynek föl egy mostanában vágott keskeny ösvényen próbául tettem.