Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója 2. 1908-1917 (Miskolc, 2001)

Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója (1908-1917)

Tüdős István püspökké választásában. Szembetűnő volt a részvét a testvér egyházkerületek és egyesek részéről. Nagy volt a lelkesedés, elég volt a cafrang és fény. Egy elütő hang sem vegyült az ünneplés zajába azok részéről, akik Tüdősnek pataki tanári huzalkodó szerepét és politikai illetlen szereplését nem felejtették el. Szinte a gyomorra hat ily alkalommal az a tömjénezés, hízelgő magasztalás, mely mind a hivatalos nyilatkozatokban, mind különösen a fehér asztalnál felhangzó pohárköszöntőkben áradozik. A fényes ünneplés lezajlott, következnek a munkálkodás hétköznapjai, melyek ki fogják próbálni az ember valódi értékét. Nálam egy idő óta az öregségnek egy újabb alkalmatlan jele mutatkozik: a viszketegség, a „pruritus senilis". Még nyugtalanabbá teszi különben is elég gyötrelmes éjszakáimat. Mintha egész testem felül[et]ét szinte égetően csípő hangyasereg foglalta volna el. Nem találok rá enyhítő szert, az orvosok sem tudnak. Lefekvés előtt hideg vízzel simogatom. Néhány pillanatra valamit csillapít. Nappal tűrhető. A „Korona" szálloda vendéglősétől hallom, hogy a püspöki banketten ötszáz vendég vett részt az asztalnál. Mondám neki, hogy az én novemberi Kisfaludyünnepélyem ebédje minden tekintetben mégiscsak különb volt, bár nem oly népes. Helybenhagyta nézetemet, hogy olyan nem volt több, nem is lesz, de az ő haszna most volt több, nem akkor. Miskolc 1914. március 23. Nevem napja is elmúlt szép csendesen március 13-án. Most nem szöktem ki előle Szentpéterre, mint sokszor tettem. Azt gondoltam, talán elfelejtkeztek már rólam, s kevesen lesznek az üdvözlők. Mégis szinte ötvenen voltak részint élő szóval, részint írásban. Leginkább a közelebbi ismerősök és a rokonok. De azért az alkalmatlanság igen kevés, vagy éppen semmi sem volt. A névnapi ünnepi ebédet Xivkovich Emilék családi kedves társaságában nyertem. Most elmaradt a nagy szalagos virágkoszorúval való megtiszteltetés, melyet néhányszor a vasúti állami iskola növendékei és tanítói hoztak. Most csak orvosom és T. Ilonka kishúgom gratulált néhány szép fehér és piros szegfűvel. Beköszöntött a naptár szerinti tavasz március 21-ével. Nagy részben fényes, meleg napokat hozott. Nem éppen teljesen derült, néha borongós, néha esős, ami ellen, mint hallom, a gazdák panaszkodnak, de sohasem zord és hideg. Egészségi állapotom a régi. Semmi különös változás. Testem kellemetlen viszketegsége megszűnt, vagy legalább igen csökkent. A magam orvosa nem tudott reá szert javasolni, más ajánlotta a glicerin és tiszta alkohol vegyítek és azzal bedörzsölését a hátnak. Az használt. íme: a jó tanácsot ingyen kapjuk, a rosszat vagy a semmit pedig sokszor drága pénzért. 1914. március 27. Minek is firkálom én ide ezeket a semmiségeket? Nem érdemlik. Amint leírom, szinte keresztet vetek rá, nem gondolok többé vele. Aztán ez a reszketeg írás oly nyomorult már, hogy magam is alig tudom elolvasni. A nagy öregség mindenben láttatja és érezteti a nagy hanyatlást.