Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója 2. 1908-1917 (Miskolc, 2001)

Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója (1908-1917)

nöke. Mindent elmondtak már előbb hírlapok és hivatalos nyilatkozatok a megboldogultnak kiváló egyéniségéről. Szinte egymást igyekeztek fölülmúlni a szuperlatívuszokban. Amit a koporsónál hallottunk, azok is mind csak ismétlésük voltak. De bizony sokáig tartók voltak a téli hidegben. Elfáradva gyalogoltam oda s a szertartás után onnan vissza. Féltem a meghűléstől. Roppant nagy közönség kísérte ki a temetőbe, a fátyolba vont felgyújtott lámpással gyászoló utcákon álltak. Én már, ha élek, majd csak tavasszal vagy nyáron fogom sírját meglátogatni. Neki is halála hozta meg az ünnepeltetést, a magasztalást, a koszorúkat, melyeket tőle az élet megtagadott. Mindez neki már semmi, csak az élőknek látvány és tanúság. Miskolc 1914. január 26. A helyi lapok közölték Lichtenstein Józsi végrendeletét, melyet a temetés utáni napon bontottak föl és hirdettek ki. Nagy vagyont hagyott hátra: kétmillió korona értéknél többet. írták a lapok, hogy igen szépen, igazságosan osztotta meg hat gyermeke és felesége között; s különösen, hogy feleségéről nagyon jól gondoskodott. Azonban szóról szóra közölték a végrendelet azon szakaszát, mely azt mondja, hogy „alapítványokat nem tesz, mert azt tapasztalta, hogy az emberek az ilyet hiúságból teszik, ő pedig sosem volt hiú ember". Ezzel a szükségtelen nyilatkozatával és cselekedetével sokat levont azon dicsőítésből, mellyel nevét és emlékét halála után annyira emelték. Nem a hiúság látszatától óvta magát, hanem az adakozástól. Nem érezte annak lélekemelő voltát, sőt kötelességét. Ebben a társadalomban szerezte a nagy vagyonát. Tartozott is annak valamivel életében és halála után is. [...] várt volna tőle egy kis enyhítést: haza, közmívelődés, köznyomor, város, egyház s a többi. De ő ezekre szinte mind életében, mind halála után teljesen adós maradt. Sok volt ugyan az örökös, de sok az örökség is, amely egy kis jótékony áldozatot meg sem érzett volna. Homályos foltocska ez a fény mellett. Miskolc 1914. január 27. A halál közelemben aratgat. Nálam is szinte az ajtón kopogtat. Lichtenstein temetése után néhány nappal az itt közönséges ismert Szabó Józsi, a néhány évvel ezelőtt elhunyt szerencsétlen Szabó Gyulának szinte szerencsétlen fia, Budapestre sietett, hogy vakbélgyulladását operáltassa. A „Vöröskereszt Kórházba" ment. Este operálták, reggel meghalt. Ott temették el a Farkasréti temetőben. Nagyon ismert alakja volt az itteni társadalomnak, sőt szélesebb köröknek is. De nem volt „integer vitae scelerisque purus". Emiatt az emberek egy része húzódott tőle. Vállalkozásokba fogott, s azokba mind önmagát, mind gazdag édesatyját belebuktatta. Keresztülgázolt rajtok a sors, hogy meglevő biztos nagy vagyonukat kockára vetették egy bizonytalan nagyobbért.