Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója 2. 1908-1917 (Miskolc, 2001)

Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója (1908-1917)

Szegény kedves betegem él még, mozdul, lélegzik, csendesen, de ennek az életnek már csak igen kevés szála fűzi őt a földhöz; nagyobb részével, biztosabb felével már a másvilághoz tartozik. Szó nélkül - mert már szólni sem bír -, gyöngén szorongatta kezemet két kezébe, ajkához emelte és csókolgatta. így tett ezelőtt több nappal is, mikor még ereje teljesen el nem fogyott. Akkor magához intett, s ezt mondta: míg eszemen vagyok s beszélni tudok, meg akarom köszönni azt' az igen sok jót, amit Józsi bátyám énvelem közlött; az Isten áldja meg mennyen, földön stb. Könny borította el szememet. O könny nélkül pihegett. Előtte áll a biztos út. A közelebb múlt alkalommal ittlevén csakugyan elkészítettem a gyászjelentést és azok névsorát, kikhez az küldendő lesz. Eső után eped itt a szomjazó föld. Folyvást száraz, de szeszélyes napjaink járnak. Néha napközben égető forróság, néha reggelenkint, de különösen este szokatlanul hűs, szinte hideg. Némely növény már érzi is az elgyötörtetést. Elsül, elhervad, de a fák lombja még eléggé üde zöld. 1908. július 9. A jó Isten végre megkönyörült rajta. Hosszú, szinte öt hónapi szenvedés után tegnap esti tíz órakor magához vette szegény húgomat. Mondják a körülte levők, hogy minden halálküzdelem nélkül, csendesen elaludt. Az irtózatos betegség fölemésztette erejét az utolsó cseppig. Halálküzdelemre semmit sem hagyott. Gyermekei ott voltak mellette: Mariska, Boriska, Emiké és fáradhatatlan gondos ápolója, unokája: Jolánka. Megváltás volt a halál őmagára: véget értek szenvedései. Jótétemény környezetére, mely megszabadult az ő menthetetlen kínjainak s lassú és biztos enyészetének gyötrő szemlélésétől. Rég tartó szenvedése alatt én is beletörődtem elvesztésébe. Elmúlása most nem hat reám lesújtólag. Volt időm átgondolni s átérezni veszteségem nagyságát. E pillanatokban már minden gondomat csak tisztességes eltemetésére fordítom, mely holnap, július 10-én pénteken délután négy és fél órakor fog történni. Utolsó áldozatot hoz neki ezzel a testvéri szeretet. Sietek Miskolcra némely szükséges intézkedések megtétele végett. 1908. július 10. Tegnap elvégeztem Miskolcon, s még aznap délután vissza is érkeztem. Beszereztem a világos hamuszínű selyemszemfedőt s a valamivel barnább halotti köntöst és párnácskát, a kinyomatott gyászjelentést, s az általam különösen nem sokra becsült divat elől kitérni nem akarva megrendeltem koporsójára egy élő virágkoszorút „a feledhetlen jó testvérnek - a hű testvér". Most reggel óta a sírbolt rendbe hozása történik: három vassín behelyezése a falba a lent fekvő koporsók felett. Arra helyeztetik a húgom koporsója, s fog majd az enyém is. Akkor együtt leszünk mindnyájan, azaz nem mi, hanem csak elmúlandó földi részünk: apám, anyám s két nőtestvérem. Az idő hívesre fordult, borús, nagyon szeles, szinte zordon. A nép az aratási munkával van elfoglalva. Hallom, attól tartanak, hogy talán a legszükségesb segít-