Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója 2. 1908-1917 (Miskolc, 2001)

Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója (1908-1917)

másikat Xivkovich Lillikének Magyarbélre, aki tegnap érkezett igen kedves soraiban köszönte meg Isten fája című versemet, melyet róla írtam, s karácsonyi ajándékul neki elküldöttem. Miskolc 1912. december 31. Utolsó napja az évnek. Alkalom, hogy visszapillantsunk a múltra, fölelevenítsük emlékét, levonjuk a tanúságát. Ha nézem a lefolyt év reám vonatkozó eseményeit, nem találok okot örömre és megelégedésre. Véget vetett ez az év az én csudálatosan tartós, kedvező állapotomnak. A rám szakadt végzetes (mert gyógyíthatlan) baj feldúlta testi és lelki szervezetemet, kedélyemet, önbizalmamat. Kezdetét jelenti az elmúlásnak, melynek eszméjével most már folyvást tépelődöm. Tanúságot is mit vonjak le a múltból a magam részére, alig tudom. Mit kellett volna kerülnöm, mit kellett volna el nem mulasztanom, nemigen látom. Jött, aminek jönnie kellett, s el kellett azt fogadnom. Ma kezelőorvosommal, dr. Glück Ödönnel úgy egyeztem meg, amint ő maga kívánta a honoráriumra nézve. Szeptember óta máig teljesített kezelésért kívánt háromszáz koronát, a jövő évre állandó orvosi kezelés vagy felügyelet után kívánt általány kétszáz koronát. Itt marad még az ápolónő és a gyógyszertár. Jövedelmem jó részét elnyeli a betegség. Szentpéteri kirándulásomból, amely öt napig tartott, eléggé jó állapotban tértem vissza szombaton, dec. 28-án. Nem ártott meg az ünnepi vendégeskedés. Mit hoz reám s hazámra a holnap beköszöntő új év? Én már különös jót se egyikre, se másikra nézve nem várhatok. Magamra éppen nem. Nagyon is végére jutottam a lejtőnek. Hiszem mégis, hogy nem hagy el végképp a gondviselésnek az a különös kegye, mely engem eddig karonfogva vezetett. Az csak a jövő évben is velem marad! Miskolc 1913. január 10. Itt köszöntött rám az új év. Örvendetes ajándékot bizony nem hozott sem magamnak, sem családomnak, sem hazámnak. A két elsőre nézve csak itt-ott romlandó egészséget; az utolsóra nézve pusztulással fenyegető közvisszavonást, egymást emésztő ádáz küzdelmet. Napjaim a rendes mederben folynak. Nappal a vizeleti inger nem háborgat, egész nap nyugodt vagyok. Éjjeleim folyvást egyformán rosszak, fájdalmasak. Éjfél után két-három órakor mindig föl kell kelnem s az ápolónő segítségéhez folyamodnom, éppen úgy, mint reggel kilenc órakor és este kilenc órakor. A múlt napokban Balogh Bertalan, a „Közmívelődési Egyesület" elnöke átnyújtotta nekem a Lévay-Emlék című szép füzetet, melyben az egyesület a múlt 1911. évi november 19-én lefolyt feledhetlen jubiláris irodalmi ünnepély lefolyására vonatkozó adatokat összegyűjtve egy szép füzetben kiadta. Szinte felújította és maradandóvá tette ama páratlan szép nap emlékét. így együtt látva szinte csudálhatni, mily széles körre kiterjedő részvét nyilvánult akkor énirántam a társadalom